Előzetes letartóztatásban van két személy, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedett Magyarországon. A Válasz.hu úgy tudja, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.
A Heti Válaszban 2013 végén azt írták: a magyar nemzetbiztonsági szervek nemrég „körberajzoltak” egy olyan amerikai gyökerű magánvállalkozást, amely pénzügyi forgalmi adatokat továbbíthatott az Egyesült Államokba.
Az Átlátszó most hétfői információja szerint az USA-nak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin Norbertet, és a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot.
A Válasz úgy tudja: a fenti két értesülés ugyanazon személyi kört érinti. Maxin annak a – közvetve amerikai tulajdonban lévő – Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon. Miként arra egy, az újabb fejlemények fényében hitelesnek tűnő internetes levél is utal, 2013 májusában két nemzetstratégiai jelentőségű nagyvállalat, az OTP és a Mol már „dobta” a Polygont. A bank alighanem titkosszolgálati jelzések nyomán blokkolta Maxinék számláit, majd kért végrehajtást a cég ellen, az olajtársaság pedig szintén egy pillanat alatt kitiltotta a neki kártyaszolgáltatás-támogatást végző kft. munkatársait az épületeiből.
A Polygon beágyazottságáról annyit: a társaság partnere volt a K&H-nak, az MKB-nak, a CIB-nek és több más pénzintézetnek, továbbá 2006 legvégén közös érdekeltséget alapított a Demján Sándor-féle Euroinvesttel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven – melynek Maxin Norbert lett a vezérigazgatója. (A cégvezető a hivatalos iratokban hol „Maxinként”, hol „Makszinként” szerepel.)
A Maxinnal együtt letartóztatott B. Béla Szabolcs a hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóskodott, később pedig a Maxin-féle Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. Béla Szabolcs a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként működött, majd 2015-ig – miként a nyitóképünkön is látható névjegyén szerepel – a külgazdasági miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott.
Az Átlátszó friss híre szerint különleges körülmények között zajlik a nyomozás Maxin és B. Béla Szabolcs ellen. Egyrészt az ügy iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Maxin ügyvédje azt is érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya végzi a nyomozást. „Igaz, hogy az ügyfelem gyűjtötte az értékes tárgyakat és könyveket, de a büntetőeljárás nem ezekkel kapcsolatban, hanem kémkedés gyanúja miatt zajlik” – nyilatkozta. Az ügyvéd azt is jelezte: „A gazdasági elitbe tartozott ügyfelem, aki többek között az IBM egyik főbeszállítója is volt, haditechnikával kapcsolatos tevékenységet is folytatott, ami miatt folyamatosan nemzetbiztonsági átvilágítás alatt állt.”
Maxin egyébként nemcsak gazdasági és politikai, hanem médiakapcsolatokat is épített. 2005-ben például a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport privatizációjának jogi ellehetetlenítésén dolgozott, s e minőségében – más lapok mellett – a Heti Válasznak is nyilatkozott.