A Jobbik Ifjúsági Tagozat megdöbbenéssel értesült a kormány rendeletmódosításának tervezetéről, amelynek életbe lépése azt eredményezné, hogy a földrajz tantárgy eltűnne a mintegy 900 szakközépiskola körülbelül 95 százalékából - írja közleményében Nichter Tamás, a Jobbik IT alelnöke. A tervezet szerint ugyanis - folytatja - ez a véleményünk szerint alapvető tantárgy kikerülne a szakközépiskolákban kötelezően oktatott tantárgyak köréből, és mindössze a néhány tucatnyi, földrajzspecifikus szakon és intézményben oktatnák.

Földrajztankönyv 1936-ból
Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár a márciusi köznevelési kerekasztal ülésén vázolta fel azt a tervezetet, amely szerint a szakgimnáziumokba járó diákok csak a leendő szakmájukhoz szükséges természettudományi tárgyat tanulnák. Vagyis a fodrászok és a vegyészek például csak kémiát, az egészségügyisek, környezetvédelmisek, erdészek csak biológiát, a gépészek, technikusok csak fizikát. A földrajz került a legsanyarúbb helyzetbe, hisz ezt a tárgyat mindössze három iskolatípusban oktatnák: a tervek szerint csupán a turisztikai, földmérési és bányászati orientációjú szakközépiskolákban csengetnek be majd földrajzórára ez év szeptember 1-jén.
A Jobbik IT szerint a földrajz egy olyan alapműveltséghez tartozó tantárgy, melynek segítségével a diákok a mindennapi élethez elengedhetetlen természeti, társadalmi és gazdasági alapismereteiket sajátíthatnak el. Ennek eltörlése megfosztaná a fiatalokat a környezettudatos gondolkodás kialakulásának lehetőségétől, attól, hogy az ifjúság megérthesse a környezeti problémák okait és következményeit. A fenntartható fejlődés és a bennünket körülvevő világ mélyebb megértéséhez szintén földrajzi ismeretekre van szükség.
Földrajz nélkül kiművelt emberfő (most még) a távolból
(Ha nem indulna a videó, katt ide)
A Magyar Földrajzi Társaság szerint "szűk látókörű szakbarbárokká" nevelik a jövő nemzedékét, ha megfosztják a diákokat az általános műveltséghez tartozó alapvető földrajzi ismeretektől. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint pedig tanárok százai kerülhetnek utcára.
A Jobbik IT egyetért a Magyar Földrajzi Társaság felháborodásával, éppen ezért felszólítják a kormányt, hogy vesse el újabb meredek ötletét, hiszen ezzel a lépésével ismét a fiatalok minőségi oktatását és több száz földrajztanár állását veszélyezteti.
(Kuruc.info)