Az 1956 hatvanadik évfordulójára megjelent dal a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legkínosabb 4 perc 15 másodperce. Vajon az Orbán Viktor által felkért szerző elvei mennyire felelnek meg a polgári Magyarország családmodelljének? Ismert, Desmond Child a homoszexuálisok házasságának és örökbefogadási jogának aktivistája, így felmerül a kérdés: ezt a képet állítja a Fidesz elnöke követendő példának az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulóján? - teszi fel közleményében kérdéseit a "nemzeti" kormánynak Dúró Dóra, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke.
Ennél is súlyosabb azonban a dalt övező visszaélések gyanúja. Mint kiderült, a dal eredeti formája már 2007-ben elkészült, az érte fizetett 50 millió forint pedig a piaci ár több tízszerese. Ez a szám így másodpercenként csaknem 200 ezer forintba került a magyar adófizetőknek, ezért az összegért egy magyar munkavállaló másfél hónapig dolgozik. A zenészszakma egyöntetű álláspontja szerint egy dalnak az elkészítése a legdrágább, speciális technika és szolgáltatások igénybe vételével sem haladhatná meg az 1 millió forintot, ráadásul ezért az összegért számos más magyar előadót is találhattak volna, akinek a munkássága, szellemisége sokkal inkább illik 1956 szellemiségéhez. A Jobbik az elherdált adóforintok miatt hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél - nyomatékosítja a honanya.
Zoom
Sajtóhírek szerint Desmond Child a zeneszámot ingyen bocsátotta rendelkezésre, ezért joggal merülnek fel az alábbi kérdések: ki kötötte meg a szerződést Desmond Childdal? Ki döntött az 50 millió forint közpénz elköltéséről? Hova került ez az összeg, ha a producer szerint hozzá nem jutott a milliókból? Lesz-e felelőse annak, hogy a Fidesz-kormány egy homoszexuális jogi aktivistát támogat? - teszi fel zárásul a "nemzeti kormány" számára kínos kérdéseit Dúró.
(Kuruc.info - fotó: Béli Balázs)