Bejárta a sajtót a kép, ahogy Tasnádi Péter egy targonca segítségével hurcolkodik ki a börtönből. A Válasz.hu megkérdezte, ez mégis hogyan lehet.
Zoom
Tasnádi pakkjából egy hűtőszekrény, egy lapostévé és egy mikrohullámú sütő volt kivehető, ami értetlenséget keltett a közvéleményben. Van némi dél-amerikai jellegük a képeknek, azt sugallják, hogy a fogvatartott pénzért jobb körülmények közé vásárolhatja be magát. És a jogszabályok alapján részben így is van. De csak részben...
Az elítéltek a következő háztartási berendezéseket használhatják:
  • érintésvédelmi szabványnak megfelelő vízforraló, vízmelegítő 350 W teljesítményig,
  • elemmel működtethető zsebrádió, fülhallgató,
  • elsősorban a bv-intézet által biztosított tévékészülék,
  • karóra.
De emellett külön térítés mellett lehet hűtőszekrényük is, ez derül ki a következő passzusból: "Az elítélt köteles továbbá a jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások igénybevételét megtéríteni, így különösen a kondicionáló terem, hűtőszekrény, vízmelegítő használati díját. A kondicionáló terem használatért 800 forintot havonta, a hűtőszekrény használatáért 700 Ft-ot, a vízmelegítőért pedig 200 forintot."
Ebből azonban arra következtethetünk, hogy a tárgyak a börtön tulajdonát képezik, és nem az elítéltekét. Egyébként erőgépet is be lehetne vinni a börtönbe, ami mégiscsak furcsa lenne.
Gyanakodhatnánk hát, hogy egyes elítélteknek be kell érniük a kincstári hűtővel, mások meg a sajátjukat használhatják. Ám itt nem teljesen erről van szó.
Emlékezetes, hogy Tasnádi korábban pert indított a büntetés-végrehajtás ellen, amiért nem biztosítottak kóser étkezést a számára, és ezzel korlátozták a szabad vallásgyakorlását. A külön hűtő és a mikró használata pedig ebben az esetben a szabad vallásgyakorlás részét képezi.
Ideáig rendben is van, de lapos tévé hogy került a csomagba? - teszi fel a kérdést a lap.