Nem tervezi felülvizsgálni a Mol Nyrt. azzal a céggel kötött szerződését, amelynek elnöke és igazgatósági tagja Ghaith Pharaon – írja a Magyar Nemzet.
A Mol szerint nem befolyásolja a Pakistan Oil Fields Limiteddel tavaly kötött partnerségi megállapodást, hogy Ghaith Pharaon annak elnöke és igazgatósági tagja. Holott a szaúdi üzletembert 1991 óta körözik az amerikai hatóságok, és az Interpol vörös riasztási listáján is szerepel.
Zoom
Hernádi Zsolt Mol-vezér és Ghaith Pharaon Orbán-szomszéd - szó sincs nemzetbiztonsági kockázatról
Szollár Domokos karrierje rendszerektől független: a Bajnai-kormány szóvivője volt, korábban pedig a Budapest Airport szóvivőjeként tevékenykedett, most a részben állami tulajdonú Mol kommunikációs igazgatója. Stílusáról sokat elárul, hogy a reptéri sztrájk idején azt üzente a dolgozóknak, hogy „örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön”.
A részben állami tulajdonú Mol kommunikációs igazgatója, Szollár Domokos a Magyar Nemzetnek azt mondta: ez nem morális, hanem üzleti ügy; másodlagos személyzeti kérdés, hogy ki a társaság elnöke, így szóba sem kerül a megállapodás felülvizsgálata.
Annak ellenére sem, hogy a cég erkölcsös működést hirdet magáról, és antikorrupciós elveket is megfogalmazott, amelyek a honlapján is megtalálhatók. A szövegben szerződésbontást is kilátásba helyez azokkal szemben, akik ezeket megsértik.
Pharaont – emlékeztet a lap – az Egyesült Államokban csalás előkészítésével, csalással és zsarolás előkészítésével akarják megvádolni. Az amerikai hatóságok ugyanakkor ellentmondásosan állnak a szaúdihoz kapcsolódó ügyletekhez, és nem erőltetik meg magukat, hogy elfogják. Sőt, nyolc éve az amerikai hadsereg is leszerződött az üzletember egyik cégével.
(MN - HVG)
Kapcsolódó: