Itt valami nem stimmel: bár a Fővárosi Törvényszék állítólag már március első felében postára adta a Budaházy-ügy írásba foglalt elsőfokú ítéletét, azt az érintettek a mai napig nem kapták meg. Az írásba foglalással már amúgy is rég kicsúszott a törvényes határidőből Kenéz Andrea bírónő, aki – mint arról februárban beszámoltunk – lemondott hivataláról, miután sokan bírálták őt a Budaházy Györgyékre kiszabott összesen 125 évnyi fegyházbüntetés miatt. Kenéznek egyébként ez az utolsó munkahete a törvényszéken.
Zoom
A PestiSrácok.hu értesülése szerint a Budaházy-ügy vádlottjai és védői a mai napig nem kapták meg az elsőfokú ítélet írásba foglalt változatát, noha már március 10-én hírül adta a Magyar Idők, hogy a verdiktet postára is tette a Fővárosi Törvényszék. Másfél hónap alatt már legalább ötször meg kellett volna érkeznie a küldeménynek az érintettekhez. Tehát vagy a postás(ok) tüntették el egymással összejátszva, orvul a küldeményeket, vagy a törvényszéken mégsem adta postára az ítéletet az ezzel megbízott ügyintéző. Ennél is kétségbeejtőbb lenne az az eshetőség, hogy az írásba foglalásra rendelkezésre álló 60 napos határidőt már így is többszörösen túllépő Kenéz Andrea még mindig nem készült el a „nagy művel” – ami azért is lenne érdekes, hiszen a szóbeli ítélethirdetés tavaly augusztusban volt. Ráadásul Kenéznek ez az utolsó munkahete, mivel április 30-án megszűnik a munkaviszonya.
Megviselték a bírálatok
Még februárban ismeretessé vált, hogy benyújtotta lemondását Kenéz Andrea, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, aki a Budaházy-ügy vádlottjait összesen 125 év fegyházra ítélte tavaly augusztusban. Akkor a Fővárosi Törvényszéken jelezték, a bírónő három hónapos lemondási idejét tölti, és azalatt folyamatosan dolgozik a Budaházy-ügy elsőfokú ítéletének írásba foglalásán, amit egyébként már hónapokkal ezelőtt be kellett volna fejeznie. A lemondás hátterében az áll, hogy Kenézt megviselték a bírálatok, amelyeket a súlyosan aránytalan ítélet miatt kapott. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztályán akkor azt közölték, Kenéz Andrea 2017. január 31-én írásban, indoklás nélkül nyújtotta be lemondását, amelyet továbbítottak az Országos Bírósági Hivatalnak. Bár a bíró kérelmére a három hónapos lemondási időre vagy annak egy részére mentesíthetik őt a munkavégzési kötelezettség alól, ilyen kérelemmel Kenéz Andrea nem élt. Így a szolgálati jogviszonya április 30-ig fennáll.
Az állítólagos büntetés sem ért semmit
Az sem elhanyagolható, hogy amíg a bírói döntés nincs leírva, addig az eljárás nem kerülhet másodfokra, és nem születhet az ügyben jogerős ítélet. Ezzel kapcsolatban a Fővárosi Törvényszéken még februárban azt válaszolták:
A kihirdetett ítéletet a bírónő folyamatosan foglalja írásba, azonban ez a munka a mai napig nem fejeződött be. A büntető kollégium vezetője a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott 30 napos többlethatáridőt biztosította az eljáró bíró részére, tekintettel azonban arra, hogy az ítélet írásba foglalása ez idő alatt sem történt meg, a Fővárosi Törvényszék elnöke visszavonta a bíró munkahelyen kívüli munkavégzésre vonatkozó engedélyét, továbbá más, szigorú igazgatási intézkedéseket kezdeményezett vele szemben. A bíró valamennyi munkanapján a munkahelyén tartózkodik, az ítélet írásba foglalását végzi, sem betegség, sem szabadság miatt nem volt távol.
Tájékoztatásuk szerint Kenéz Andreát a lemondási idejére egyéb ítélkezési feladatai alól mentesítette a kollégium vezetése. Így „az írásba foglalás bár késedelmes, de folyamatos” – fogalmaztak, hozzátéve: a büntetőeljárási szabályok nem írják elő, mi a teendő, ha az ügy bonyolultsága vagy az ítélet terjedelme miatt az ítélet írásba foglalása határidőn belül nem történik meg. Az Átlátszó.hu egyébként megírta, hogy a büntető kollégiumot vezető Mikó Gergely is távozott posztjáról, miután hiába adott többletidőt Kenéznek az ítélet írásba foglalására, nem készült el vele. A törvényszék ennek kapcsán azt írta: Mikó 2016. december 31-i hatállyal mondott le tisztségéről „személyes döntése” alapján - olvasható a Pesti Srácokon.
A vádlottak portálunknak küldött kiegészítése:
Az információ igaz, semmit nem kaptunk a mai napig!
Mi azt gondoljuk, az ki van zárva, hogy a "posta ülne rajta". Szerintünk nemes egyszerűséggel hazudott valaki a törvényszékről a médiának március elején (amit a bíróság sajtószolgálata sem cáfolt) és Fazekas Sándor törvényszéki vezető bíró is, amikor azt nyilatkozta február végén, hogy "a Budaházy-ítélet jelenleg kilencven százalékos állapotban van, így vélhetően a jövő hét folyamán elkészül, és kézbesítik az érintetteknek".
Az a bíróság viszont, amely ország-világ szemébe hazudik, az ne akarjon utána ítélkezni az elé állított embereken!
Korábban írtuk: