Harmadfokon is nyert a Közgép, immár a Kúria is kimondta, hogy a céget nem lehet, nem lehetett volna kizárni a közbeszerzésekből.
Zoom
A céget még 2015-ben tiltotta el az állami tenderektől a Közbeszerzési Hatóság három évre. Akkor egy kikötőfejlesztési pályázaton indult, amely során hamis adatközléssel vádolták meg, mivel az alvállalkozója által biztosított hajók fedélzetének megadott mérete néhány négyzetméterrel eltért a nyilvántartott adatoktól. Pedig a vállalat 200 millió forinttal olcsóbban vállalta volna a munkát, mint a végül nyertes Mészáros és Mészáros-A–Híd-Swietelsky Vasúttechnika konzorcium.
A Közgép perelt, a bíróság pedig immár harmadszor mondta ki, hogy nem valósult meg a hamis adatközlés.
Puskár Anett szóvivő hozzáfűzte: a társaság nem mond le a kétéves kiesés okozta károk miatti kárigényéről. Egyelőre szakértők vizsgálják ennek mértékét.
(MNO nyomán)