Százas-ezres nagyságrendben hagyhatják el a Farkas Flórián vezette Lungo Dromot a miniszterelnök multifunkciós romaügyi biztosában csalódott tagok. A pár éve még az Országos Roma Önkormányzatot, tavalyig pedig a milliárdos visszaélések miatt bedőlt Híd a munkába-programot is vezető politikus- és cigánybűnöző szerintük nemcsak a konkrét forrásokat, hanem a cigányok "felemelkedési lehetőségét" tapsolta el. A kilépők hamarosan új, országos cigány közéleti szervezetet alapítanak a hitelét vesztett Lungo Drom helyett. Kérdés, hogy a Fidesz 2018-ban ismét fel meri-e vállalni eddigi szövetségesét.
Zoom
A megszűnés szélére sodródhat a Farkas Flórián vezette Lungo Drom, miután az elnökben csalódott, az elmúlt években már amúgy is megfogyatkozott tagság jó része hamarosan kilép, és egy új, önálló országos cigány közéleti szervezetet alapít – tudta meg a hvg.hu. Az új formáció bírósági bejegyzése információik szerint már folyamatban van, a szervezet várhatóan május közepén áll a nyilvánosság elé. Vezetői a közéletben eddig részt nem vett "fiatal roma értelmiségiek" lesznek. A korábbi, tapasztaltabb Lungo Drom-os vezetők csak a háttérből segítik őket, hogy az új szervezet nevét semmilyen módon ne lehessen összekapcsolni a korrupciós ügyekben lejáratódott Farkas Flóriánnal, illetve a Lungo Drommal.
Három éve törvénytelenül
A csalódott tagok távozása után a zsidó lap információi szerint a Lungo Drom 20 megyei szervezetének alig fele maradhat működőképes. Igaz, az átlépéseket koordináló forrásaink szerint a szervezet évek óta amúgy is jórészt csak papíron működik: bejegyzéskori tevékenységével – a cigányság érdekeinek képviseletével – már hosszú ideje nem foglalkozik, három éve pedig már a működés törvény szerinti feltételeinek sem felel meg.
Utoljára 2014-ben tartott például kongresszust, noha az nemcsak hogy évenként kötelező lenne, de e testületnek kellene elfogadnia a szervezet költségvetését és éves beszámolóit is, a kétévenként kötelező tisztújításról nem is beszélve. Éves beszámolóit a civil.infón kikereshető adatok szerint – 2015-ig legalábbis – benyújtotta ugyan a Fidesszel szövetséges szervezet, ám azokat nemhogy közgyűlési határozat nem fogadta el, de a valósággal sem igen vannak köszönőviszonyban.
Zoom
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az országos kisebbségi önkormányzati választások napján Tiszaroffon 2007. március 4-én (Túry Gergely)
2015 tavaszán például a Lungo Drom (azóta kizárt) Heves megyei elnöke azért tett feljelentést, mert a szervezet éves mérlegbeszámolóiban nem szerepelt az az évi 150 millió forintos működési támogatás, amit 2012–2014 között kapott a Lungo Drom a kormánytól – azon a segítségen felül, amit a 2012 nyarán ingyenesen átadott, 300 millió forintot (illetve azóta a többszörösét) érő VIII. kerületi ingatlan jelentett. Ezt az épületet azóta is székházaként használja az egyesület.
A Lungo Drom 2011-től elérhető beszámolóiból amúgy nemcsak a – költségvetési törvényben is lekövethető – százmilliós állami támogatások hiányoznak, de valamiért az az évi 6 millió forint is rendre kimaradt, amelyeket működési támogatás címszóval a RomNet korábbi összesítése szerint még az Országos Roma Önkormányzat elnökeként utalt Farkas Flórián minden évben a saját egyesületének (Farkas 2010–2014 között volt az ORÖ elnöke).
"Elnök úr" nem sürgeti a tisztújítást
A Lungo Drom HVG által megkérdezett középvezetői idejét sem tudják, hogy bármilyen anyagi kérdésbe mikor avatták be vagy kérdezték meg őket. Egy Farkas Flórián mellett még kitartó megyei elnök azt mondta: nincs különösebb rálátásuk a Lungo Drom működésére. „Néha elnök úr összehívja az elnökséget, de ott pénzről annál több szó nem esik, minthogy nem nagyon van forrása az egyesületnek” – magyarázta a megyei kisebbségi önkormányzatban is vezető posztot betöltő politikus, aki arról is csak a laptól értesült, hogy legutóbbi, tavaly beadott beszámolója szerint 2015-öt 10,1 millió forintos plusszal zárta a szervezet.
A megyei vezető szerint az alapszabály által egyébként előírt tisztújításról sem esik szó az elnökségiken. És hozzátette:
„Magánvéleményként megfogalmazódik persze, sokszor, hogy jó lenne tisztújítás, különösen a Híd a munkába-programmal kapcsolatos botrányok után, de hivatalosan senki nem meri felhozni a témát, elnök úr saját maga pedig biztosan nem fogja szorgalmazni ezt”.
A Híd a munkába-programra, ahogy arról többször beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2013-ban, Farkas Flórián elnöksége alatt kötött támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal. A program célja az volt, hogy az ORÖ által létrehozott foglalkoztatási szövetkezeten keresztül segítsék az ország leghátrányosabb területein élő, főként cigány munkavállalók foglalkoztatását. A szövetkezet elnöke 2016 januárjáig szintén Farkas Flórián volt.
Zoom
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnökének beszéde közben a Lungo Drom programalkotó kongresszusán 2010. február 27-én Szolnokon (MTI / Mészáros János)
A projekt 2015 végi lezárásáig az Emmi 1,6 milliárd forintot fizetett ki az ORÖ-nek. Bár a szövetkezet körüli visszaélésekről az indulásától kezdve szinte folyamatosan érkeztek hírek, a minisztérium csak 2015 végén kezdett vizsgálódni, majd a megállapított súlyos visszaélések és szabálytalanságok miatt 2016 márciusában fel is bontotta szerződést az ORÖ-vel. Farkas Flóriánnal szemben pedig nemcsak a NAV és a Fővárosi Főügyészség indított nyomozást, de az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is meghallgatta az amúgy a kormányfő miniszterelnöki biztosaként is ténykedő cigánybűnözőt.
"Nemcsak a milliárdokat, a cigányok jövőjét tapsolta el"
A Lungo Dromból kilépettek vagy kilépni készülők mellett a lap szerint egyébként még az egyesület Farkashoz egyelőre lojális vezetői is elismerik, hogy a Híd a munkába botrányai az elnök személyén keresztül nagyon sokat ártottak a "romaszervezetnek" (értsd: bűnbandának - a szerk.). A vezetők némelyike szerint a botrányok miatt csak megkopott „Flóri”, és vele, illetve miatta a Lungo Drom neve, többek szerint azonban a csalódottság és a bizalomvesztés olyan mértékű, ahonnan nem nagyon van visszaút.
„Lenyúlták, eltapsolták a milliárdokat, a botrány meg itt maradt rajtunk” – magyarázta a hvg.hu-nak a fent már idézett megyei elnök, aki szerint az, hogy a Lungo Drom még, úgy-ahogy működik, és tagsága sem pártolt el végleg, annak köszönhető, hogy a szervezet botrányokból kimaradt helyi vezetőinek – az elnökkel szemben – még van hitele a cigányság körében.
A legnagyobb baj egy másik vezető szerint az, hogy az Út a munkába bedőlésével Farkasék nemcsak a pénzt, hanem a cigányság felemelkedésének lehetőségét tapsolták el: tízezrek – főként a fiatalok – esélyét, hogy foglalkoztatás révén reménytelen helyzetükből adott esetben kilépjenek. „Soha többet nem lesz majd olyan roma foglalkoztatási program, amit a cigányokra mernek bízni, hiszen azok úgy is lopnak” – magyarázta keserűen a Lungo Dromot amúgy 20 évnyi tagság után elhagyni készülő politikus, hozzátéve: neki már mindegy, de „Flórián a gyerekeink lehetőségeit vette el”.
Az illető becslései szerint a hamarosan várható kilépéshullámot követően a Lungo Drom valaha hatvanezres tagságának jó, ha a fele megmarad.
A legnagyobb cigány civil szervezet eróziója egyébként 2015 elején indult meg, amikor Hegedüs István, az ORÖ elnökeként szembefordult Farkas Flóriánnal a szervezetnél feltárt milliárdos szabálytalan pénzköltések miatt, és több megyei Lungo Drom-os elnök részvételével alternatív pénzügyi vizsgálóbizottságot alakítottak. A bizottság vizsgálata nyomán több büntetőfeljelentés is született, a botrány kirobbanása után Farkas pedig kizárta a Lungo Dromból a vele szembefordult „renitenseket”. 2016 elején további vezetők távoztak, miután Farkas a Lungo Drom-os vezetők tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá, hogy Balogh János, az egyébként baloldali kötődésű Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnöke legyen az ORÖ új elnöke.
Zoom
Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) korábbi elnöke (MTI / Illyés Tibor)
Tavaly egyébként arról is felröppentek hírek, hogy a lejáratódott Lungo Drom helyett maga Farkas is létrehozna egy tiszta lappal induló szervezetet, a HVG-nek nyilatkozó Lungo Drom-os vezetők szerint az egyelőre azonban függőben maradt, és úgy tudják, nem a Lungo Drom helyett jönne vagy jött volna létre, hanem mellette.
"A Lungo Drom, köszöni, jól van"
A Lungo Drom helyzetéről és jövőjéről hétfőn a parlamentben sikerült a lapnak megkérdeznie a nyilvánosságtól amúgy erősen elzárkózó Farkas Flóriánt is, a cigánybűnöző azonban csak annyit mondott a kilépéseket és a szervezet hitelvesztését firtató kérdésekre, hogy a Lungo Drom, köszöni, jól van.
A lap kíváncsi volt arra is, vajon az elmúlt évek Farkas Flóriánhoz kötődő botrányai és az ellene indult nyomozások és büntetőeljárások fényében a Fidesz fenntartja, illetve 2018-ra is újraköti-e a Lungo Drommal 2001 óta visszatérően megújított szövetségesi megállapodását. Hidvéghy Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azonban csak annyit írt megkeresésükre, hogy „mivel a választásokra csak egy év múlva kerül sor, a választási szövetségek megújítása idő előtti téma, ami jelenleg nincs napirenden”.
A Fidesz központi honlapjának alján mindenesetre – véletlen-e, vagy sem – a szövetséges pártok felsorolásánál csak a KDNP, a Nemzeti Fórum, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Magosz és a Vállalkozók Pártja szerepel, a Lungo Drom nem.
(HVG nyomán)