"Tudjuk, hol laksz" típusú fenyegetésnek is vehetném ezt a tegnap reggelre virradóra a postaládánkra kiragasztott matricát, de hát ki ijedne meg a még matricázni is csak éjszaka merő Fidesz-csicskáktól, akiknek vezére 2006. október 23-án páncélozott autóban mutatta meg, milyen bátor - számol be az eltévedt fidelitaszosok újabb hőstettéről Novák Előd Fb-oldalán.

Mint írja, a csecsen Daszajev után a fidelitaszosok sem mertek a tényekkel és vele szembe nézni, és a volt országgyűlési képviselő szerint el is vannak tájolva, ugyanis a Mészáros Lőrinc által leváltott, de hasonlóan tolvaj Simicskával nemhogy szövetkezni nem volt soha hajlandó, de feljelentést is tett - többek között épp az óriásplakátcégei ügyében is 2013-ban -, miután a kormánypropagandát a piaci ár nyolcszorosáért végezte, közpénzből.
Minderről annak idején portálunk is beszámolt, ide kattintva olvasható cikkünk, és ez nyilván csak egy példa volt Simicska törvénytelen és erkölcstelen meggazdagodásának illusztrálására.
Novák szerint a lopott közpénzt a Fidesz visszavehetné Simicskától, de a párt korábbi oligarchája a jelek szerint nem kell számítson ilyesmire. "Én sem kaptam választ tavaly áprilisban erre az azonnali kérdésemre: A korrupció ötven árnyalata - Miért hordhatták szét a közpénzt Simicska-talicskával és Nyerges-vontatóval, és miért nincs következménye a Fidesszel való szakításuk után sem?" - emlékeztet rá bejegyzésében.
Nem tudom - folytatja -, hogy a fidelitaszosok otthonunk címét a Kubatov-listából vagy az állami nyilvántartásból vették (mint Gyöngyösi Mártonét, akinek hivatalos lakcímén ragasztgattak tegnap ugyanígy, holott valójában nem is ott lakik), de elég kispályásak, hiszen vagyonnyilatkozatainkból is tudhatnák, hogy banki jelzálog van a házunkon, így az semmiképp sem "Simicskáé", másrészt efféle "fenyegetéstől" nemigen ijedek meg, hiszen pl. 2006 után is szúrtak már jókora konyhakéssel üzenetet nekem szüleim kapujába, több liter festékkel is leöntve kerítésüket és kocsijukat, illetve menyasszonyomat már akkor belekavarva írták oda nekem a névtelen fenyegetők, hogy tudják, hol lakik - mutat rá a két módszer aljassága közötti hasonlóságra a Jobbik volt alelnöke.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: