Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az "átlátható kampánytevékenység" (magyarul a Jobbik plakátkampányának leállítása) érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény.
Zoom
Semjén Zsolt, Orbán Viktor és Lázár János a szerdai szavazáson
(Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet)
A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei – amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt – nem kapták meg a szükséges számú szavazatot.
Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott – a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.
A törvénymódosítás nyomán a településképi törvény új, kétharmados passzusa azt mondta volna ki, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos politikai plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak. (De a CÖF persze nyugodtan plakátolhatott volna tovább a kormány helyett - a szerk.)
Ugyanígy a kampányidőszaki plakátolás – választási eljárási törvénybeli – újraszabályozása is minősített többséget igényelt volna. Utóbbi alapján a reklámok közzétevőinek és a médiahirdetési felületek értékesítőinek kampányidőben mindenkinek azonos áron kellett volna biztosítaniuk politikai plakát elhelyezését kültéri reklámfelületen.
Az eredeti törvényjavaslat indoklásában a fideszes előterjesztők azt írták: indítványuk célja, hogy megakadályozza "milliárdosok leplezett befolyásszerzési kísérleteit", és "növelje az átláthatóságot", továbbá hogy “egyes pártok ne váljanak a választási kampányaikat korrupt módon finanszírozott üzleti vállalkozások lekötelezettjeivé”.
A Jobbik külön szavazást kért Staudt Gábor módosító indítványáról, amely kimondta volna, hogy „a kormány, költségvetési szerv, köztulajdonban álló gazdálkodó szervezet vagy ezek által támogatott bármely személy vagy szervezet által, illetve ezek megbízásából politikai plakát sem kampányidőszakban, sem azon kívül nem helyezhető el”. Az indítványt az ellenzéki képviselők mellett egyetlen kormánypárti, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter támogatta, valószínűleg véletlenül.
Kósa visszatérne a kérdésre
A Fidesz frakcióvezetője szerint a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlatható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítást szerdán a parlamentben.
Kósa Lajos budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: be akarták zárni azt a kiskaput, hogy a pártok egyes szolgáltatásokhoz mélyen a piaci ár alatt jussanak hozzá.
Közölte azt is, nyitottak arra, hogy ősszel visszatérjenek a kérdésre, és egyezségre jussanak, mert a most feles többséggel elfogadott passzusok így nem működőképesek.
"A miniszterelnök nagyon szeretné"
Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerdán reggel a Facebookon azt írta: „Napok óta a legfelsőbb szintekről üzengetik nekünk: a miniszterelnök nagyon szeretné ezt a törvényt.” Ennek érdekében Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke azt ígérte, támogatni fogják a legkisebb ellenzéki párt módosítóit, és a pártok, illetve a kormány számára is megtiltanák a plakátolást. Ez azonban nem történt meg, hiszen a törvényalkotási bizottság által beadott összegző módosító indítvány másról szól, mint az eredeti LMP-s javaslat.
Az LMP egyik módosítója ugyanis nemcsak a plakátolást korlátozta volna, de általában megtiltotta volna, hogy az államháztartásból költsenek reklámra és egyéb fizetett kommunikációra, kivéve, ha az „a címzettek számára jogaik gyakorlásához és kötelezettségeik teljesítéséhez más módon nem biztosítható segítséget nyújt”. Kifejezetten tiltottá tették volna a választáson vagy népszavazáson hozott döntés befolyásolását, pártok támogatását és az állami, önkormányzati szervek önfényezését.
Ehhez képest a kormánypárti módosító csak annyiban engedett volna, hogy kampányidőszakon kívül betiltotta volna a „párt vagy a kormány érdekében vagy egyébként a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére alkalmas, politikai üzenetet közvetítő” plakát kiragasztását. Vagyis kampányidőszakban plakátolhatott volna a kormány is, illetve élhetett volna minden más propagandaeszközzel, például tévé- és újsághirdetésekkel is.
(MTI - MNO nyomán)