Binjámin Netanjáhu izraeli kormányfő a budapesti látogatása során találkozott a különféle magyarországi zsidó közösségek vezetőivel, így a jelenlegi kormány által bőkezűen támogatott Chabad hászid irányzat „küldöttével”, Köves Slomó rabbival is. Slomó a találkozón megajándékozta Bibit a nemrégiben magyar nyelven is napvilágot látott Talmuddal, miközben azt kérte az izraeli miniszterelnöktől, hogy járjon közbe azoknak a magyarországi zsidóknak az érdekében, akiket azért nem fogadnak be a zsidó államban, mert a felmenőik annak idején kikeresztelkedtek – írja a Sturem.net izraeli ortodox hírportál.
Netanjáhu a zsidó közösségi vezetőkkel megejtett találkozón elmondta, hogy budapesti látogatása folyamán fontos, a magyar és az izraeli kormány közti kapcsolatot megerősítő, s nem kevésbé a magyarországi zsidó közösségek érdekeit szolgáló megbeszéléseket folytatott Budapesten. Az izraeli kormányfő az öt magyarországi zsidó közösség vezetőjének hangsúlyozta: Izrael kormánya kötelességének tartja az egész világ zsidóságának védelmét, s gondoskodik róla, hogy a zsidók mindenütt zsidóként élhessenek, s zsidó mivoltuk miatt senki ne sérthesse meg a jogaikat, mondta.
Zoom
Slomó magyarra fordított Talmuddal ajándékozza meg Bibit Budapesten
A Sturem.net leírása szerint Köves Slomó az izraeli miniszterelnökhöz intézett beszédében elöljáróban a Chabad Magyarországon tevékenykedő tizennégy „küldöttje” (mármint az 1994-ben elhunyt Menáhem Mendel Schneerson rabbi által „küldött” rabbi – H. J.) nevében támogatásáról biztosította Netanjáhut és politikáját.
Slomó elmondta Bibinek, hogy őt „magyar gyereknek” nevelték a „kommunista nevelésben részesült szülei”, akik azt gondolták, hogy a zsidóság csak „a múlt öröksége”. (Megjegyezzük: amikor a létező szocializmus évtizedeiben nem a Chabad vagy a hozzá hasonló egyletek voltak a nyerők, hanem a kommunista párt, akkor Budapesten zsidót, de főleg cionista zsidót még lámpással sem lehetett találni… - H. J.)
Slomó ezután mézes-mázas szavakkal Netanjáhut, mint a magyarországi zsidó közösség „feltámasztóját” magasztalta: „Igen megható üzenete van annak, hogy Izrael kormányfője megérkezett ide, és a magyarországi zsidó közösség feltámasztásáért és megalapozásáért tevékenykedik.” Slomó ezután Bibit, mint fényhozót (latin szóösszetételben: lucifer… - H. J.) dicséri: „A miniszterelnök ezúttal is méltó arra, hogy meggyújtsa a fényt árasztó gyertyát, s majd később biztosan sok fény gyullad”, fejezte ki reményét Köves Slomó.
Zoom
Balról jobbra: Netanjáhu, Orbán, Köves rabbi és Jiszráél Eichler rabbi, parlamenti képviselő
Az izraeli hírportál szerint Köves Slomó egy egészen különleges kéréssel is fordult Netanjáhuhoz: A második világháború befejezése előtt Magyarországon sok zsidó kitért, fölvette a keresztény vallást azért, hogy elkerülje az akkori zsidótörvények következményeit. Igen ám, de most, amikor a gyermekeik és az unokáik zsidó mivoltukra hivatkozva szeretnének Izraelbe vándorolni (’alijjázni), a bevándoroltatással foglalkozó Zsidó Ügynökség és a Befogadási Minisztérium visszadobja a kérelmüket azzal az indokkal, hogy a szüleik, nagyszüleik kikeresztelkedtek. Slomó azonban úgy véli, hogy a zsidó vallási törvény (háláhá) szerint ezek az utódok kóser zsidók, nem szabadna elutasítani őket. Bibi meghallgatta Slomó kérését, s megígérte, hogy személyesen jár közbe a tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében. (Mindebben az a komikus, hogy a Magyarországról Izraelbe vándorolt kevés számú zsidó is néhány éves, hónapos tartózkodás után visszatér a dühöngő antiszemitizmus országába – H. J.)
De hogy Bibi ne távozzon üres kézzel Budapestről, Slomó az érzelmes találkozó végén átnyújtotta neki a Talmud nemrégiben megjelent, magyarra is lefordított kiadását. A Chabad szócsövének híréből azt is megtudhatjuk, hogy a magyarított Talmudot mintegy tíz esztendőn keresztül fordították le magyarra a „lángeszű rabbi”, Báruch Oberlander vezetésével. Slomó ezután Bibinek többi között a következő ajánlást írta a Talmud-kötetekbe:
„Isten segítségével. Tisztelt Binjámin Netanjáhu Úrnak, Izrael Miniszterelnökének! Isten éltesse! (Szó szerint: Világítson a gyertyája! – H. J.) (…) Azt kívánjuk Önnek, hogy mindenkor legyen ereje és bátorsága a fények gyújtásához (…) Kívánunk Önnek és nejének erőt az egész zsidóságért végzett munkájához! Üdvözlettel, Köves Slomó rabbi, Budapest, Magyarország, 5777. év, támmúz hó 20.”
Zoom
Slomó ajánlása a „Világító” Netanjáhunak ajándékozott Talmudban
Hering J. – Kuruc.info