Erőszakmentes, békés megmozdulásokat szervez a következő hetekben a Közös Ország Mozgalom, hogy "visszaadja az embereknek azt a hitet, miszerint van lehetőség az igazságtalan hatalom megfékezésére" – erről beszélt a szervezet alapítója a Hír TV Egyenesen című műsorában. Gulyás Márton azt is bejelentette, hogy a Közös Ország Mozgalom választási "nagy"gyűlést szervez november közepére, ahová minden olyan pártot, szervezetet vár, amely a változásban érdekelt.
"Azzal az ajánlattal élünk, hogy november 18-ára ellenzéki választási nagygyűlést szervezünk, amelyre hívjuk a változásban érdekelt összes olyan mozgalmat, szervezetet, pártot, amely szeretne valamilyen módon közösséget vállalni. A platformot elkezdtük építeni, az október 23-ai rendezvény lett volna az első lépés, hogy a változásban érdekeltek platformját meghirdessük, megnyissuk mások előtt" – mondta Gulyás.
Mint ismeretes, a sokadik balliberális gittegylet hétfőre hirdette meg több ellenzéki pártot összefogó első kampányeseményét, de az esős-szeles időre hivatkozva a meghívottak már vasárnap sorra mondták le részvételüket, a programból kifarolt a DK, az Együtt, a Liberálisok, a Modern Magyarország, az MSZP és a Párbeszéd is. Végül csak a Momentum tartotta meg beígért saját programját maroknyi baráti társaságának.
(MNO nyomán)