Saját pártja, a Párbeszéd és az MSZP után újabb két parlamenten kívüli párt támogatja Karácsony Gegely miniszterelnök-jelöltségét: a Balpárt, illetve az Európai Baloldal–Munkáspárt 2006 (utóbbi elnöke, Vajnai Attila leginkább arról ismert, hogy a törvényi tiltás ellenére nyilvánosan vörös csillagot viselt, majd elítélése után európai fórumokon nyert a magyar állam ellen). A két törpepárt vezetői csütörtökön kötöttek együttműködési megállapodást a Párbeszéddel.
A Párbeszéd közleménye osztályharcos hangot ütött meg: a baloldali pártok szerint „százezrek éheznek, élnek utcán vagy fűtetlen kunyhókban, lakásokban”, illetve „százezrek menekülnek el a nyomor elől külföldre”. A jelenlegi kormány tudatosan növeli az egyenlőtlenséget, közben pedig „a nacionalista, idegenellenes indulatok felkorbácsolása azt a célt szolgálja, hogy az osztály­elnyomást leplezze, kijátszva egymás ellen az elnyomottakat”.
Karácsony Gergely ezzel szemben a megállapodásban vállalja, hogy kormányra kerülve támogatja, hogy alkotmányos alapjoggá váljon a lakhatáshoz és a szociális biztonsághoz való jog. A parlamenten kívüli, a közvélemény-kutatások által ki nem mutatott támogatottságú Európai Baloldal és Balpárt pedig azt vállalja, hogy Karácsony mellett kampányolnak, illetve politikai támogatást kérnek neki az Európai Parlament Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) frakciójától és az európai baloldali pártok vezetőitől.
(MNO)