Egy 31 éves férfit vettek őrizetbe a Pest megyei rendőrök, aki a gyanú szerint csütörtök este Szigetszentmiklóson bántalmazott egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette - közölte a Police.hu.
Zoom
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, amellyel összefüggésben egy 31 éves férfi elszámoltatását kezdték meg a rendőrök.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint F. Zs. Lóránd budapesti lakos 2018. március 1-jén este egy Szigetszentmiklóson lévő szálláshelyen bántalmazta az egyik alkalmazottat, amelynek következtében a hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A férfit a helyszínre érkező járőrök fogták el, majd állították elő.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján a férfit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, ellene a további eljárást őrizetbe vétele mellett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására. 
A 24.hu úgy tudja, a nőt egy wellnessparkban verték halálra. A lap szerint a támadó az egyik vendég, az áldozat pedig takarítónő. Az érintettek azért keveredtek szóváltásba, mert a férfi összejárkálta a padlót, és ezt az alkalmazott szóvá tette.