Részletes vallomást tett, és tagadta a bűncselekmény elkövetését Gyárfás Tamás, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsít, hogy ő bujtotta fel az olajmaffiózóként elhíresült Portik Tamást Fenyő János médiavállalkozó 1998 februá­ri kivégzésére. Az ügy furcsasága, hogy Gyárfás tavaly tett feljelentése nyomán foglalták le azt a hangfelvételt, amivel sportvezetőt zsarolni próbálták, ám ez lehet az új bizonyíték is, amelynek alapján a Nemzetközi Úszószövetség alelnökét meggyanúsították – írja a Magyar Idők.
Zoom
– Nagyon komoly bizonyítékok alapján, alapos megfontolás után gyanúsíthatták meg Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében – mondta a lapnak Kovács Lajos nyugalmazott ezredes, az ORFK úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azzal gyanúsítja a Nemzetközi Úszószövetség alelnökét, hogy 1998. február 11-ét megelőzően megbízta Portik Tamást, hogy az olajmaffiózó ölesse meg Fenyő János médiamogult.
A gyanúsítás szerint a megbízást Portik elvállalta, és a merénylet végrehajtására a szlovák alvilág hírhedt alakjának, Jozef Rohácnak adott utasítást. Fenyő Jánost a jogerős ítélet szerint Jozef Rohác ölte meg, a perben azonban nem szerepelt a megbízó.
Gyárfás Tamást még tavaly zsarolták meg egy Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos hangfelvétellel. A sportvezető feljelentést tett, majd november 27-én az NNI munkatársainak azt vallotta: két hónappal korábban – egy előzetes bejelentkezés után – a lakásán felkereste őt egy ismeretlen férfi, aki egy fenyegető tartalmú írást adott át neki.
A férfi, anélkül, hogy megbízóját megnevezte volna, közölte Gyárfással, később még jelentkezni fog a követelésekkel, ám abban az esetben, ha elutasítja őt, tragédia történik. Gyárfás kihallgatóival közölte azt is, hogy 2017. november 8-án egy olyan küldeményt dobtak a postaládájába, amely megerősítette az előzetes fenyegetést. Az NNI idén március 14-én zsarolás miatt el is fogta Imrich K.-t, aki kapcsolatban áll Rohác családjával, így a férfi testvérével, Stefan Roháccsal is.
A nyomozók március 22-én gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást, aki felbujtóként összesen 28 éves fegyházbüntetését tölti Boros Tamás, valamint Prisztás József vállalkozók meg­gyilkolása miatt. Az Energol Rt. volt igazgatója azóta állítólag vallomást is tett, ám azt, hogy miről beszélt, nem lehet tudni. Mindenesetre a vele közölt gyanút számos nyilatkozat, köztük legalább egy védett tanú vallomása támasztja alá.
Felvidéken volt a hangfelvétel
Portik meggyanúsításával párhuzamosan az NNI jogsegély részeként kérte, hogy a szlovák rendőrség tartson házkutatást Rohác testvérének lévai házában, ahol le is foglalták azt a kazettát, ami most új bizonyítékként alátámaszthatta Gyárfás szerepét. A Pesti­srácok.hu szerint a 14 éve készült felvételen Portik Tamás és Gyárfás a Fenyő-gyilkosságról beszélgetnek.
A Hír TV-nek hétfőn Stefan Rohác tagadta, hogy bármit lefoglaltak volna tőle, Gyárfás pedig telefonon csak annyit mondott a csatornának: kérdezzék a kazettáról a rendőröket, ő mindent elmondott róla, amit tudott.
Mindenesetre az új bizonyítékok alapján Gyárfás Tamást kedden délután a rózsadombi villájából vitték el a nyomozók, meggyanúsították, majd őrizetbe vették. A sportvezető a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta, hogy elkövette volna a terhére rótt cselekményeket.
Az őrizetbe vételt is megpanaszolta. Ügyvédje, Bánáti János szerint védence több órás vallomást tett, részletezte a Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő megbékélésüket, és beszámolt Portik Tamással tartott kapcsolatáról is. A nyomozók kérdéseire is mindenre kiterjedő, logikus válaszokat adott.
„A hatóság eljárása, így előállítása okán megdöbbenésének adott hangot, hiszen a korábban a sérelmére elkövetett zsarolás miatt indult büntetőeljárásban mindig készséggel állt rendelkezésükre, és az ügy összes általa ismert részletét már feltárta – közölte saját honlapján az ügyvéd, aki legkésőbb holnapra részletes tájékoztatást ígért az ügyről. Az NNI kezdeményezte Gyárfás előzetes letartóztatást, amiről legkésőbb holnap kell döntenie a nyomozási bírónak.
Korábban felmerült, hogy a bűnözőként elhíresült Tasnádi Péternek – közvetítőként – köze lehetett a Fenyő-merénylethez. Tasnádi néhány éve a bíróságon, a Fenyő-ügyben tanúskodva azt állította, hogy Gyárfás Tamástól 1997 őszén megbízást kapott a gyilkosságra, ám nem teljesítette azt.
A vallomása után az ügyben tanúként ugyancsak beidézett Gyárfást az eljáró tanács elnöke, Cserni János meg sem hallgatta, hanem hazaküldte. Kovács Lajos tegnap arról beszélt, hogy jegyzőkönyvekben szerepel mind a megbízás, mind az, hogy Tasnádi emberei átvették a vérdíjat az el nem végzett bérgyilkosságért.
Vallomások a megbízóról
Az olajbűncselekményekben Portikék konkurenciáját jelentő Conti Car-os csoport vezetője, Radnai László 2011 őszén azt vallotta a rendőröknek, Fenyő megölésére Portik adott megbízást azért, hogy a Nap TV korábbi tulajdonosa, Gyárfás Tamás kedvében járjon, akinek a segítségével teret akart nyerni a médiában.
Egy védett tanú ugyancsak erről beszélt a rendőröknek. Szerinte Portik valóban médiabefolyást akart szerezni Gyárfás és Fenyő segítségével, de utóbbi felrúgta a megállapodásukat. Portik a magas rangú baloldali politikai kapcsolatait is bevetette volna az üzlet érdekében, ám a médiavállalkozónak akkor már más elképzelése volt, önálló párt alapításán gondolkodott.
Szintén Kovács Lajos ezredes beszélt tegnap arról, hogy a nyomozás során szinte azonnal kiderült, az áldozatnak, Fenyő Jánosnak számos ellensége volt az üzleti életben mutatott viselkedése miatt. Négy olyan üzleti szereplőt azonosítottak, akiknek érdekében állhatott Fenyő halála.
A Vico teljhatalmú ura meg akarta szerezni a Marcibányi lőteret, perek sorát zúdítva a tulajdonosokra. Ugyanakkor egy német cégtől nyomdaipari gépsort rendelt, majd leértékeltette és nem fizette ki a vételárat, de beperelte a céget. Princz Gábor, a Postabank vezérigazgatója és Gyárfás Tamás Fenyő János médiaterjeszkedésének álltak útjában.
Princz nem adott hitelt, Gyárfás pedig nem akarta eladni a Nap TV-t. Fenyő azonban politikai kapcsolatait kihasználva előbb elvette Gyárfástól a Színes RTV műsorújságot, majd a Nap TV-t. Ezt Gyárfás csak két év után tudta visszaperelni. Fenyő János a tulajdonában álló Népszavában az úszókkal kapcsolatos csalási ügyet robbantott ki, amibe Gyárfás belebukott, s arra kényszerült, hogy lemondjon tisztségéről. Igaz, a tisztújításon ismét megválasztották elnöknek.
Csak Gyárfásnak volt alvilági kapcsolata
A nyomozás során megbizonyosodtak arról, hogy a négy üzleti ellenség közül háromnak nem volt alvilági ismeretsége, Gyárfás Tamás viszont kapcsolatban állt Portik Tamással, illetve Tasnádi Péterrel. Portikkal régről ismerik egymást. A producer 2004-ben egy százmillió forintnál is többet érő Széchenyi-hegyi, Ágnes utcai villát cserélt el Portik Tamás élettársával egy rózsadombi, Ferenchegyi úti villára. Portikot 2012-ben az Ágnes úti, Gyárfást kedden a Ferenchegyi úti villából vitték el a rendőrök.
A már említett védett tanú pedig az NNI-ben azt vallotta, hogy Gyárfás jelen volt a Portik érdekeltségébe tartozó Művészinas étteremben, amikor az Energol-vezér kimondta Fenyő halálos ítéletét. A tanú szerint Portik őrjöngeni kezdett, amikor megtudta, hogy Fenyő felrúgta a megállapodásukat, és kijelentette, hogy „hazavágja” a nagyvállalkozót. A védett tanú szerint Gyárfás Tamás erre azt mondta: „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél […] különben is, megérdemli, hogy megdögöljön.”
Perczel Tamás, Fenyő pszichológusa 2004-ben Brády Zoltánnak, a Kapu főszerkesztőjének nyilatkozva megnevezte Gyárfás Tamást, Princz Gábort és Székely Herbert üzletembert mint Fenyő legnagyobb ellenségeit.
Perczel szerint Horn Gyula akkori kormányfő és belügyminisztere, Kuncze Gábor is tudott Fenyő és Gyárfás média­piaci háborújáról. Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági kapcsolatairól, és több helyre eljuttatott egy, a jogsértésekre utaló százoldalas dossziét, ám Kuncze tagadta, hogy kapott volna ilyen dokumentumot. Ugyanakkor Fenyő befolyásolni próbálta az 1998-as választások kimenetelét, és át akarta pozicionálni a Vico-csoportot és lapját, a Népszavát a jobboldalra, s a pszichológus szerint ez is szerepet játszhatott a vesztében.
Horn Gyula békíteni próbált
Politikusi körökben nyíltan beszéltek arról, hogy Horn Gyula békíteni próbálta a két üzletembert. Gyárfás korábban el is mondta a sajtóban, hogy kibékültek Fenyővel, akivel az 1998-as újságíróbálon kezet is fogtak. Kovács Lajos szerint azonban a nyomozói mindkét férfi köreiből arról értesültek, hogy egyikük sem gondolta komolyan a békülést. Kovács Lajos ezredes elmondta: 2001–2002 táján a bizonyítékaikat bevitte a Legfőbb Ügyészségre, az egyik rendőrkolléga testvéréhez, aki a nyomozásfelügyeleten dolgozott.
A vezető beosztású ügyész a bizonyítékok alapján közölte, bizonyítottnak látja ugyan a megbízó személyét, s elfogadja azt, hogy Gyárfás Tamásnak volt oka megöletni Fenyő Jánost, ám kifejtette: gyilkos nélkül nem teljes a tényállás, így a bíróságon bizonyítottság hiányában nem áll meg az ügy.
Kovács elfogadta az érvelést. Az ezredes most úgy nyilatkozott: Fenyő megölése utáni hetekben özönlöttek az információk az alvilágból arról, hogy létezett egy százmilliós megbízás egy médiaszemélyiségtől Fenyő likvidálására.
A Magyar Időknek egy volt szervezett bűnözés elleni nyomozó is arról beszélt, hogy a hazánkban ténykedő, külföldi szervezett bűnözői körökből sorra érkeztek be a megbízót megnevező információk.
– Valamennyit leírtuk jelentésben. Nem tudom, melyik szinten süllyesztették el az iratokat – fogalmazott a volt nyomozó.
Létezhet egy másik felvétel is
A Gyárfás Tamás megzsarolását alátámasztó kazetta mellett létezik egy másik felvétel is – írta a Pesti­srá­cok.hu. Erről a Vadrózsa étteremben esett szó a 2008-as Portik–Laborc-találkozó előtt. (Az Energol Rt. igazgatója kétszer is találkozott Laborc Sándorral, a Gyurcsány-kormány Nemzetbiztonsági Hivatalának főigazgatójával. Az egyik a Vadrózsa étteremben volt 2008-ban.)
Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezője elmesélte Laborcnak és társának, hogy abban a pillanatban, ahogy a rádió hírt adott a Margit utcai merényletről, ő volt az első, aki megnevezte „a producert”, aki a gyilkosság hátterében állhat.
Fenyő ugyanis két nappal a halála előtt elmondta Vajtónak, hogy késhegyig menő vitája van Gyárfással és ellenfelére nézve terhelő dokumentumokat mutatott be, amiket Vajtónak kellett volna megszellőztetni. Vajtó arra is utalt a találkozón, hogy létezik olyan hangfelvétel, „ami önmagáért beszél”. Ennek ellenére a megbízó személye „legfelsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett”
– fogalmazott Vajtó.
(Magyar Idők nyomán)