Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein zsidó üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt.
Zoom
David Cornstein és felesége, Sheila Cornstein (fotó: Astrid Stawiarz / AFP)
A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember – miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyarországi születésű nagyanyjáról, Sáráról is – felvázolta elképzeléseit, amelyek alapján tevékenykedne. Cornstein hangsúlyozta: korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására.
Leszögezte: elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni – fogalmazott.
Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmak megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját.
A nagykövetjelölt hangsúlyosan szólt arról, hogy szeretné erőteljesen előmozdítani az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését. A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít.
Fontos célként jelölte meg a szerinte Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását. Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.
(MTI nyomán)