Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a párt tisztújítási kampányában azzal riogatott körlevelében: Toroczkai győzelme esetén szinte minden képviselő kilép a Jobbikból, „azaz megszűnik a Jobbik frakciója, és a párt többsége is itthagyja a Jobbikot”. A párt szétverésére felkészült Farkas Gergely saját és képviselőtársainak tervezett esküszegését (miszerint a mandátumukat nem adnák vissza Toroczkaiék elnökségének, inkább megszüntetnék a Jobbik-frakciót) érdekes módon nem említi most.
Zoom
Tömeges esküszegésre készültek a lélekkufárok Toroczkaiék győzelmének esetére (Farkas Gergely a kép baloldalán)
„Habonyi eszközökkel próbálnak beavatkozni a Jobbik elnökválasztási kampányába azok, akik ezt a mozgalmat foglyul ejtették, és bezárták a budapesti pártszékházba” – panaszkodott Toroczkai László a tisztújítási kampányban, s portálunk is több helyről kapott olyan panaszokat, hogy a párt országgyűlési képviselői az olcsó ügynökvádakkal való riogatás mellett a lemondásukkal is zsarolnak, nehogy Toroczkaiékat támogassák a tagok. Most pedig Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Ifjúsági Tagozata elnökének körlevele is eljutott eredeti formájában a Kuruc.infóhoz, sőt maga Farkas Gergely terjeszti büszkén Sneiderék kétes győzelme után is, még mindig.
Farkas a Facebook zárt csoportjain is terjesztett körlevélben úgy riogatott (ténynek nevezve a véleménynek is merész állítását): „Azt a sajnálatos tényt tudnotok kell, hogy amennyiben Toroczkai nyer, akkor a Jobbiknak a jelenlegi formájában vége. A képviselők közül szinte mindenki úgy van vele, hogy akkor ő kilép a Jobbikból, azaz megszűnik a Jobbik frakciója, és a párt többsége is itthagyja a Jobbikot, a munkatársaink jelentős része pedig felmond. Egyszerűen senki nem akar vele dolgozni, ki azért, mert közelről ismeri, ki azért, mert nem ért egyet a politikai irányvonalával, ki pedig a kétes dolgai miatt” – sejteti a szokásos ügynökvádat a magát a frakció jól értesült vezetőhelyettesének beállító Farkas, miközben a párt szétverésére készült, ha nem az általuk favorizált elnökjelölt nyer.
Farkas szerint Toroczkai „sajnos inkább a 2008-as irányba és szintre juttatná vissza a Jobbikot. Elveszítenénk azt a sok százezer embert, aki az elmúlt 1-2 évben nyitott felénk, cserébe esetleg újra elkezdene közeledni felénk az a hőbörgő radikális rész, akik eltávolodtak tőlünk”, tehát akiknek korábbi mandátumát köszönhette, azokat pusztán hőbörgő radikálisoknak nevezi. (Ebben persze nincs semmi meglepő, Mirkóczki Ádámtól, a párt szóvivőjétől már úgyis tudjuk, hogy egyes Jobbik-vezetők szerint, amit 2010 előtt mondtak, az nem volt igaz.)
Farkas végül leszögezi: „meg kell tartani a néppárti irányvonalat és a párt egységét. Ezt pedig a Sneider-Gyöngyösi páros tudja biztosítani." A régi híveikkel szemben nem szégyellt balliberálisokkal népfrontosodó néppárti irányvonalat kétségtelenül stabilan őrzik, a párt egységét pedig látjuk, hogyan…
Nagyon úgy tűnik, mintha az annyira féltett demokrácia mesterfogásait a "féldiktatúrát" kiépítő Fidesztől (bár a XXI. századi módszer egy "leheletnyit" kaotikusabb, és amott vezetőprobléma az nincsen), a tábor összetartását pedig a folyamatosan osztódó új barátaiktól tanulták volna.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: