Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó hivatalos izraeli látogatásának mintegy megkoronázásaként, pénteken vallási áhítattal átitatott látogatást tett a megszállt Kelet-Jeruzsálemben álló, úgynevezett Nyugati Falnál, vagy, amiképpen a keresztények nevezik, a Siratófalnál. Orbán Viktor és neje a Siratófal rabbijától részletes tájékoztatást kapott a zsidók Jeruzsálem utáni vágyakozásának, illetve a Siratófal két évezredes történetéről. Lévai Anikó a világhálón 2015 óta gyakran nézegeti a Siratófalról éjjel-nappal közvetített élő képeket – írja a haredim10 nevű ortodox vallásos izraeli hírportál.
Zoom
Orbán Viktor Istenhez címzett kérőcédulát gyömöszöl a Siratófal kövei közé (fotó: Menáhém Káháná)
A zsidók számára szent helynek számító Siratófal a Templom-hegyet övező, s azt mintegy megtámasztó négy támfal közül az egyetlen máig megmaradt, a nyugati oldalon emelt építmény. Nagy Heródes király (akit sokan tévesen a Jézus szenvedéstörténetének júdeai uralkodójával azonosítanak – H. J.) építtette a felette levő dombon, azaz a Templom-hegyen állt zsidó szentély kibővítési, renoválási munkálatainak idején a jellegzetes, úgynevezett herodeánusi faragott óriáskövekből. A magyar képzőművészetben a Siratófal leghíresebb megörökítése a keresztény, a XX. század elején a Szentföldre háromszor is elzarándokolt Csontváry Kosztka Tivadar ecsete nyomán született.
Zoom
Orbán Viktor és Semjén Zsolt a Siratófal előtt (fotó: Menáhém Káháná)
Orbán Viktor, még mielőtt a falhoz lépett volna, az előtte levő térségen asztalokra kihelyezett makettek segítségével részletes ismertetőt hallgatott végig arról, hogy a lepergett elmúlt két évezred folyamán a diaszpórában élő zsidóság milyen vágyakozással gondolt, tekintett Jeruzsálemre, s azon belül is a Siratófalra. A kormányfőt az a megtiszteltetés érte, hogy a történelmi ismertetőt személyesen Smuél Rabinowitch, a Siratófal rabbijának szájából hallgathatta.
Zoom
Anikó, Viktor, Smuél és Slomó a Szikla-mecset makettjével a Siratófal előtt (fotó: Jonátán Sindel)
Az Orbán Viktornak szóló „kóved” (megtisztelés) azonban ezzel még nem ért véget, mert a miniszterelnök a Siratófal rabbijával együtt imádkozhatta el az ószövetségi 121. Zsoltárt. A közös ima után a Siratófal rabbija megáldotta Orbánt az úgynevezett Salamon király imájával, kérvén a Mindenhatót, hogy hallgassa meg a kormányfő minden imádságát.
Lévai Anikó, Orbán Viktor neje a Siratófal előtt a vendéglátóknak elmondta, hogy 2015-ben már járt Izraelben, s azóta az otthonában a világhálón gyakran nézegeti a Siratófalra irányuló, s éjjel-nappal működő térfigyelő által továbbított élő képeket. Orbánné azt is elmondta, hogy túlságosan rövid ez a mostani látogatás, de ő még szívesen maradna, hogy tovább imádkozhasson a Siratófalnál.
Zoom
Orbán Viktor elmélyülten támasztja a falat (fotó: Jonátán Sindel)
Zoom
Végül elhelyezi a meghallgatásra váró kérőcédulát, az úgynevezett kvitlit (fotó: Menáhém Káháná)
A miniszterelnök szintén rövidnek tartotta az izraeli látogatását, s kifejezte azon vágyát, hogy családjával együtt örömmel visszatérne egy elmélyültebb vizitre. Orbán azt is elmondta: „A múltban már jártam a Siratófalnál, s az imádságom meghallgatásra talált.”, jelentette ki a kormányfő, majd a legmegfelelőbb helyen elhangzott szájából a legfontosabb fogadalomtétel: „Továbbra is Izrael támogatója leszek, habár ez a világon észlelhető ellenkezés miatt nem könnyű.”
Hering J. – Kuruc.info