Egy hölgy kért telefonon segítséget a rendőrségtől 2018. július 29-én délben, aki elmondása szerint autójában tartózkodott Nagymaros térségében, amelynek utastere átforrósodott, és az autó ajtajait belülről nem tudta kinyitni. Bejelentése szerint rosszul érezte magát, levegőt is alig kapott már, valamint az autó típusát is közölte a rendőrökkel.
A térségben szolgálatot ellátó állomány haladéktalanul megkezdte a hölgy és járműve felkutatását. A Verőcei Rendőrőrs járőrei rövid idő elteltével Verőce belterületén megtalálták az autót, amelynek ajtajai zárva voltak, így az egyik rendőr betörte az autó ablakát, majd kisegítették a hölgyet a forró utastérből. A bajba jutott nőt haladéktalanul ivóvízzel kínálták és intézkedtek orvosi ellátására. A mentőszolgálat munkatársai ezek után kórházba vitték a hölgyet - olvasható a Police-n.