A fogyasztók megkülönböztetése elfogadhatatlan, ugyanolyan márkanév alatt, ugyanolyan csomagolásban árult termékeknek ugyanolyan alkotóelemekből kell állniuk – mondta ki az Európai Parlament strassburgi plenáris ülésén a kettős termékminőségére vonatkozóan elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.
Az uniós parlament tájékoztatása szerint a képviselők kijelentették, amennyiben vállalatok egész Európában forgalmaznak egy terméket, amelynek országonként eltérő a minősége, akkor nem címkézhetik fel ugyanúgy és látszólag ugyanazzal a márkával, mert az a fogyasztók félrevezetését jelenti. Az állásfoglalás szerint számos teszt és felmérés mutatta ki, hogy elsősorban Közép- és Kelet-Európában az ugyanazon márkanév alatt és csomagolásban árult, látszólag a máshol árulttal egyforma termékek összetétele valójában eltérő, és jellemzően a vásárló kárára.
A különbségek nem csak élelmiszerek, például halrudak, porlevesek, kávé vagy üdítőitalok esetében mutathatók ki, hanem gyakran más termékeknél, így többek között mosószereknél, kozmetikumoknál, higiéniai termékeknél és bébitermékeknél is előfordulnak. A Nébih 2017-es felmérése 96 Magyarországon, Olaszországban és Ausztriában egyaránt forgalmazott termék esetében 71 féle eltérést talált a magyar fogyasztók kárára – közölték. Az Európai Parlament állásfoglalásában javaslatokat fogalmazott meg a probléma megoldására.
Ezek között szerepel, hogy nem megfelelő termékekkel és nem tisztességes eljárás esetén gyors, határokon átnyúló együttműködésre és adatcserére van szükség a nemzeti fogyasztóvédelmi és élelmiszer-felügyeleti hatóságok, a fogyasztói szervezetek és az Európai Bizottság között. A képviselők megbízható és összevethető bizonyítékok összegyűjtését, és a probléma súlyosságának megítélése érdekében közös vizsgálati módszertant, valamint 2018 vége előtt az eredmények nyilvánosságra hozatalát javasolták egy nyilvánosan elérhető adatbázisban. Végezetül a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv frissítésének fontosságát hangsúlyozták.
A képviselők szerint a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha az eltérő minőség a tiltott kereskedelmi gyakorlatok között szerepelne. „Nem szabad a fogyasztói preferenciákat ürügyként felhasználva csökkenteni a minőséget és eltérő minőségi színvonalú termékeket kínálni a különböző piacokon” – áll az állásfoglalásban. A képviselők leszögezték, a vállalatok eltérő összetevőjű és jellemzőkkel rendelkező termékeket csak az uniós jogszabályok tiszteletben tartásával hozhatnak forgalomba. Felvetették azt is, hogy a gyártók és forgalmazók speciális logóval jelezzék, ha egy termék minősége az egész unió területén egyforma.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet módosító új jogszabályjavaslatról várhatóan novemberben szavaz az uniós parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága.
(MTI)