A Jobbik péntek estébe nyúló frakcióülésén kizárták a képviselőcsoportból Volner Jánost. További két képviselő távozik vele együtt.
Zoom
A képek a Jobbik szeptemberi frakcióülésén készültek (forrás: Sneider Tamás Facebook-oldala)
A kizárást 17 igen, 4 nem és 3 érvénytelen vokssal szavazták meg. Volner János maga jelentette ezt be az ülés után. Azt mondta, parlamenti mandátumát megtartja.
A döntést követően két másik jobbikos képviselő, Fülöp Erik és Apáti István is úgy döntött, hogy kilép a frakcióból. Az a híresztelés azonban egyelőre nem igazolódott be, hogy Steinmetz Ádám is kilép a frakcióból.
Zoom
Jakab Péter szóvivő azt mondta, hogy az elnökség úgy döntött, etikai eljárás indul a képviselő ellen, amely a pártból kizárással is végződhet. Mindhárom képviselőt felszólították, hogy adja vissza szombat délig a mandátumát. Jakab azt mondta, nem igaz, hogy a balliberális pártokkal keresnék az együttműködést, hiszen a DK-val és az MSZP-vel is kizárják ezt, és országosan az LMP-vel sem keresik.
Abba a HVG beszámolója szerint Jakab nem akart belemenni, hogy az EP-lista mennyire játszott szerepet Volner "támadásában", vagyis az, hogy nem ő vezeti a párt listáját a jövő évi választáson. Jakab szerint egyébként hasonlít a mostani ügy Toroczkai korábbi távozásához, amely - képes volt ezt mondani - "nem roggyantotta meg a pártot".
Frissítés: nem vették jó néven, hogy hitehagyottnak nevezte a pártot
Az Alfahír cikke szerint Jakab "elárulta" azt is, milyen okok vezettek Volner János kizárásához: "levele a Jobbik ellen hatott, vagyis a Fideszt segítette".
Az írás "tele volt habonyi szintű csúsztatásokkal", hiszen a Jobbik deklaráltan elutasította az együttműködést az MSZP-vel, a DK-val, ráadásul az LMP-vel történő összefogás sincs tervben, "holott ezt korábban épp Volner szorgalmazta".
Jakab szerint nem torelálható az a kijelentés sem, hogy a Jobbik hitehagyott lenne, miután a küldöttek 100%-os támogatottsággal fogadták el a napokban a Nemzeti Ellenállás Kiáltványát, ami rögzíti, hogy "a párt soha nem fog kiegyezni az Orbán-rezsimmel".
Jakab újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Volner kizárása egy hosszú folyamat betetőzése, a levél az utolsó csepp volt a pohárban, ám "a Jobbik nem kíván részt venni a sárdobálásban", így nem részletezték, hogy mik is történtek korábban.
2. frissítés: "lelkesedés, erőtől duzzadó kebel, az ellenállás mi vagyunk"
Videón Jakab Péter bohózatba illő sajtótájékoztatója:
Ismét elhangzott, hogy nem keresik az együttműködést az MSZP-DK-val, de ezt a jelek szerint például a korábbi képviselőjelöltjük sem így tudja, derül ki az alábbi bejegyzésből:
Zoom
Zoom
Józan ész, magyar szív, tiszta kéz...
3. frissítés: Volner "tovább küzd a Jobbikért", Apáti őt tartja a legalkalmasabb vezetőnek a nemzeti oldalon
4. frissítés: "nem szeretném elhagyni a Jobbikot" - további videók Volnerék sajtótájékoztatójáról:
5. frissítés: "a mandátumainkat megtartjuk és továbbra is a Nemzet ügyét fogjuk velük szolgálni"
Volner János Fb-bejegyzése:
Tegnap, 5 órás tanácskozás után megszületett az eredmény: a parlamenti frakciónk többsége kizárt a soraiból. Két barátom és bajtársam, Apáti István és Fülöp Erik jelezte, hogy a sorsuk és az értékrendjük össze van kötve az enyémmel: ha engem kizárnak, ők is kilépnek - férfias kiállásukat ezúton is köszönöm! Egyikünk sem szeretett volna menni. Nekünk ugyanis nem a Jobbikkal van problémánk, hiszen a Jobbikban még mindig sok szeretetre méltó, tisztességes magyar ember dolgozik. Nekünk a Jobbik jelenlegi vezetésével van feloldhatatlan értékrendi és politikai konfliktusunk.
Mindhárman élni szerettünk volna a Jobbik alapszabályában meglévő törvényes lehetőségekkel és egy tisztességes tisztújítás kiírására tettünk kísérletet. Erre kizárás lett a válasz. Nekünk nem volt semmilyen félnivalónk a nyílt megmérettetéstől: Apáti István és én a Jobbik legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnökei vagyunk, másoktól eltérően nem fakanállal kellett letuszkolni minket a Jobbik tagságának torkán. Sajnálom, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése vonakodott a nyílt megmérettetéstől és hibás döntést hozott.
Sneider Tamásnak jeleztük, hogy bár a hosszú tanácskozás alatt többször kaptunk durva és személyeskedő támadásokat, nem szeretnénk ezekre hasonló módon válaszolni: szomorúak vagyunk a Jobbik várható sorsa miatt, de béke és szeretet van a szívünkben. Tamástól azt kértem, legyen bölcs és ne kezdjen bele egy, a személyünk elleni méltatlan eszközökkel vívott háborúba: ha a jelenlegi vezetők az általuk kizárt vezetőkkel háborúskodásba kezdenek, azon a Jobbik csak veszíthet. A csendes és békés elválásunkra vonatkozó ajánlatunkon a Jobbik elnöksége még gondolkodik - reméljük, bölcs döntést hoznak majd. A rosszindulatú híresztelésekkel szemben a pártot sem akarjuk szétszakítani: senkit, még a saját választókerületeinkben dolgozó jobbikosokat sem kértünk meg a Jobbikból való távozásra.
A Jobbikon belül sajnos elkezdődött már az őrület, a nevemet egy közleményben említik húsz jobbikos e-mail fiók feltörésével és kezdenek lábra kapni "a Fidesz érdekeit képviselik" típusú magyarázatok is. Erre a végtelen butaságra röviden csak annyit, hogy ha a Fidesz irányítaná a tetteimet, akkor engedtem volna az elnökségünk több napos könyörgésének és májusban akadálytalanul átvettem volna a Jobbik irányítását. De nem így tettem és ezt a hibát életem végéig nem fogom magamnak megbocsátani.
A mandátumom sorsát azonnal az elnökségünk kezébe tettem egy aláírt lemondó nyilatkozattal, amikor 2011 végén az akkori elnökségünk egy, utólag rágalomgyűjteménynek minősített, lejárató jellegű iratgyűjtemény után vizsgálatot indított ellenem. Akkor a Jobbik még egy valódi, nemzeti értékrendű párt volt, ahol fel sem merülhetett, hogy a megüredesett helyet olyan képviselő fogja átvenni, aki keresi a baloldallal történő összeborulás lehetőségét. Most már sajnos nem ez a helyzet, így - ezt Apáti István és Fülöp Erik nevében is mondhatom - a mandátumainkat megtartjuk és továbbra is a Nemzet ügyét fogjuk velük szolgálni.
6. frissítés: Fülöp Erik a párttagságát is megszünteti
Facebook-bejegyzésben jelentette be:
Kedves Barátaim, Ismerőseim!
A tegnapi nap folyamán, a Jobbik rendkívüli frakcióülésén meghoztam egy nagyon nehéz döntést: kilenc küzdelmes évet követően kiléptem a Jobbik frakciójából és a tagságomat is megszüntetem. Fájó szívvel hagyom el ezt a közösséget, de azt érzem, nem tehetek mást. A Jobbik vezetésének az utóbbi időben történt számos politikai, személyzeti döntésével nem értettem egyet. Véleményemet felvállaltam, kritikáimat megfogalmaztam, azonban egyértelművé vált, hogy a jelenlegi vezetés által képviselt irányvonallal nem tudok azonosulni. Ezek a nézetkülönbségek, bírálatok a párt, egy zárt közösség belső ügyeit képezik, és nem lenne tisztességes, ha ezekről a nyilvánosság előtt beszélnék, így ezt nem is fogom megtenni. Döntésemben egyértelműen közrejátszott az is, hogy Volner János kizárásával a jelenlegi Jobbik legmeghatározóbb, legelfogadottabb vezetőjét veszítettük el, aki nélkül meggyőződésem, hogy nem képviselhet sikeres, kormányváltó politikát a közösségünk.
Távozásommal sokak szemében most hős lettem, sokak szemében pedig áruló. Mindenki a magában rejlő érzelmek és ideológiák mentén ítélheti meg az én döntésemet helyesnek, vagy helytelennek. A Jobbikban töltött kilenc évem alatt jószándékú embereket, barátokat ismerhettem meg, akiknek sok erőt és kitartást kívánok, a párt vezetésének pedig higgadtságot, kellő bölcsességet, hogy megfelelően tudják képviselni támogatóikat a kormánnyal szembeni harcban!
Tisztelettel:
Dr. Fülöp Erik