Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerint Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének nincs helye a politikában a "gyűlöletkeltésre alkalmas" megnyilatkozása miatt.
Zoom
Az önkormányzat közleményében azt írta, aggodalommal tölti el őket, hogy a parlament egyik pártjának elnöke egy olyan ember, aki állításuk szerint azt mondta, "jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök".
Szerintük a politikában nincs helye az ilyen és ehhez hasonló, "gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilatkozásnak", ezért az önkormányzat képviselői felszólítják Sneider Tamást, hogy valamennyi megbízásáról mondjon le – olvasható az MTI által ismertetett közleményben.
Nehéz ügy
A helyzet azért mulatságos, mert a régi Jobbik elintézné ezt egy legyintéssel vagy éppen egy frappáns, egymondatos közleménnyel, például azzal, hogy inkább a cigánybűnözés miatt kellene aggódni, mert míg Sneider csak viccelődik ezzel, addig az ORÖ-sök fajtársai valóban agyonütik ezer forintért a magyart.
Most azonban, a Spinoza-korszakban ez már lehetetlen, komolyan kell venni zsidót, cigányt, libsit, bolsit (csak a hajdani szavazótáborra kell tenni jó magasról). Úgyhogy Gyöngyösi sokadik bocsánatkérése után jöhet immár a Sneideré is...
(Kuruc.info)