Részletek a Mandiner Bangóné Borbély Ildikóval készített interjújából:
- Nem gondolt rá korábban, hogy filmrendező legyen? Láthatóan szívesen foglalkozik „erős képek” megkomponálásával.
Aki követte annak a napnak az eseményeit, amikor ellenzéki képviselőtársaimmal a tévészékházba mentünk tüntetni, szerintem jól látta, hogy mi zajlott ott. A súlyos helyzet miatt nagyon felfokozott érzelmi állapotban voltunk. Bár a magyar média ezt nem mutatta be, de én akkor sírógörcsöt kaptam.
Zoom
Fotó: Földházi Árpád
Amikor lefeküdtünk a földre, azzal a külvilágnak szerettünk volna erről a helyzetről üzenni. Akkor mi nem tudtuk, hogy Varju Lászlóval mi van. Nem tudtuk, hogy mi következik. Attól féltünk, hogy ha valaki kimegy a mosdóba, akkor kikapják a többiek közül és megverik. Szóval, nem volt az egy egyszerű helyzet. De válaszolva a kérdésre: rendező nem, csak színésznő szerettem volna lenni gyerekkoromban. (Nevet.)
(...)
- A fideszes politikusok korábbi nyilatkozatainak akkor lenne relevanciája, ha önök a Fidesszel szeretnének összefogni, de úgy tudom, erről nincs szó. A Jobbikkal viszont együttműködnek.
- Igen, egyes ügyek mentén. Mert egyrészt a választói akarat az, hogy ügyek mentén együttműködjünk, és ez segítsen abban, hogy Orbán Viktor rendszerét meg tudjuk törni. Látszik is, hogy Orbán fél az ellenzék összefogásától. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a 2018-as választási eredmények azt mutatják, hogy ha az LMP és a Jobbik hajlandó lett volna együttműködni és belemennek a választási koordinációba, akkor a Fidesznek ma nem lenne kétharmada.
Ebben nagyon nagy felelőssége van az említett pártoknak. Nem szeretnénk ugyanezt az eredményt látni az önkormányzati voksoláson. Higgye el, hogy nem könnyű ezeknek a pártoknak együttműködni. De a politikusok, úgy érzem, megértették, hogy a választók mit szeretnének – ezt mutatja a formálódó egri és szombathelyi együttműködés példája is.
(...)
- Az EP-választás talán leghangsúlyosabb témája a migráció. Mi az MSZP álláspontja ezzel kapcsolatban?
(...)
- A kormánypártoknak és Orbán Viktornak azonban óriási felelőssége van a bizonyos országokból érkező emberekkel szemben kialakított gyűlöletpolitikája következményeit illetően. Mondok egy példát a szűk környezetemből, Hajdú-Bihar megyéből! Itt két olyan család is élt, amelyben a házaspár férfi tagja afrikai származású. A közösség által befogadott, magyar állampolgárságú emberekről van szó, akik húsz éve itt éltek, itt nevelték a gyerekeiket. 2015 után jött Orbán gyűlöletpolitikája, és mindkét család arra kényszerült, hogy elköltözzön innen.
- Ha már külhoni magyarokról és kormányzati gyűlöletpolitikáról beszéltünk, érdemes felidézni, hogy 2004-ben, a Gyurcsány-kormány alatt tartott népszavazás előtt az MSZP plakátokon buzdított, hogy az emberek a külhoni magyarok kedvezményes állampolgárságát lehetővé tévő kezdeményezés ellen voksoljanak. Aminek december 5-én meg is lett a szégyenletes eredménye.
- A népszavazáson két kérdés szerepelt, az egyik a kórházakról szólt, a másik az állampolgárságról. Ezért egyébként 2004 óta többször is bocsánatot kértünk. Azóta eltelt tizenöt év, és kiderült, hogy a Fidesznek a szavazatok miatt kellett a külhoni magyarok állampolgársága. A Fidesz kihasználja ezeket az embereket, csak a voksaikra hajt. Többször elmondtuk, hogy nincs rendben, hogy míg a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok levélben szavazhatnak, az a több százezer honfitársunk, akik külföldre mentek dolgozni, csak a konzulátusokon adhatja le szavazatát.
- A külhoni magyarság állampolgársága elleni szavazásra buzdító a plakáton éppen ön szerepelt. Utólag mit érez ezzel kapcsolatban? Megbánta, hogy egy ilyen politikai kampányhoz adta az arcát?
Zoom
- Én mindenért vállalom a felelősséget, az a népszavazás több kérdésről is szólt.
Nem, nem bántam meg.