Az Index szerkesztőségéhez eljutott egy felvétel, amin a karcagi rendőrkapitányságot vezető Teleki Zoltán rendőr alezredes hallható, amint a „differenciált intézkedés” lehetőségére emlékezteti beosztottait. Például hogy a kórházigazgatót hagyják békén, ha tilosban parkol. Mert ha összevesznek, akkor a rendőrség sem kap majd szívességeket.
Zoom
A városi rendőrkapitányság épülete Karcagon (fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)
Karcagon egy rendőrnek napok óta fáj a hasa, járt már a háziorvosánál, de még nem tudják, mi a baja. Ahhoz, hogy a hasfájás okát kideríthessék, különböző vizsgálatokra lenne szüksége, például ultrahangra. Csakhogy a kórházi várólisták hosszúak. Ezért a karcagi rendőrkapitányságot vezető alezredes, aki igyekszik jó kapcsolatot ápolni a város fontos embereivel, rácsörög a városi kórház főigazgatójára. A főigazgató pedig soron kívül másnapra ad időpontot a vizsgálatra. A fenti történet tűnhetne légből kapott példának is, de nem az.
Maga az alezredes példálózott ezzel a beosztottjainak azt követően, hogy egy óvatlan rendőr feljelentette Nagyné László Erzsébet, a karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatóját, amiért a mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyen jogtalanul és szabálytalanul parkolt.
Hiába volt jogszerű a rendőri intézkedés, a rendőrkapitányság vezetője finoman szólva sem repesett az örömtől, amikor értesítették az ügyről.
"Én nem mondtam, hogy üssétek agyon a várost. Én azt mondtam, hogy differenciálni kell. Engem nem érdekel, ha nincs följelentésetek, nincs ilyen kvóta már" – kelt ki magából Teleki Zoltán az Index birtokába került felvételen. (A felvételt "jogi és forrásvédelmi okokból" nem tették közzé.)
Jogszerűen? Az nem szül jót
A karcagi rendőrkapitányság vezetőjének szavaiból az is kiderül, mire gondol pontosan akkor, amikor a „differenciált intézkedés” fontossága mellett érvel: előbb meg kell tudni, kié az autó, bírságolni vagy feljelentést tenni csak ez után szabad. Persze kizárólag akkor, ha nem „normális” ember a tulajdonos.
Vannak ugyanakkor olyan karcagiak, akiket név szerint is említ Teleki, hogy őket viszont üssék-vágják, jelentsék fel és fogják meg. Az Index megpróbált utánanézni az elhangzott neveknek, úgy tudják, visszaeső, problémás bűnözőkről van szó, ez az utasítás tehát kivételesen helyes (és vélhetően ez fog a legkevésbé tetszeni a TASZ-féle bűnpártoló bandáknak).
Az alezredessel vitába szálló beosztottak megpróbálták Teleki figyelmét felhívni arra, hogy a korrupció eufemizmusaként használt differenciált intézkedés, amit elvárna tőlük, nemcsak következetlen gyakorlatot teremt, hanem meg sem valósítható. Az intézkedő rendőrök számára ugyanis sokszor egyetlen névből nem világos, hogy kiről van szó, hogy mennyire fontos, vagy az alezredes szavaival élve „normális” ember az, akivel szemben intézkedni kellene.
"Hiába jártok el jogszerűen. Ez nem szül jót, mert utána, ha valamit kérni akarunk, hogy könnyebb legyen nektek, az állománynak, majd egy jó nagy fityiszt mutatnak be nekem. Aztán nem fogom tudni elintézni, hogy orvoshoz menjetek, hogy a vérvétel meglegyen" – hallható a felvételen Teleki érvelése.
A karcagi rendőrkapitány arra is felhívja beosztottjai figyelmét, hogy nem jogszerű előny, hogy a kórházban előreveszik a rendőröket.
"Szerinted ez szabályos? Évek óta előrevetetem a rendőröket, mert megérdemlitek, mert mi a közt szolgáljuk!" – mondja egy beosztottjának a felvételen Teleki, aki tisztában van azzal, hogy a rendőröknek éppúgy ki kellene várniuk a sorukat a kórházi várólistákon, mint bárki másnak a városban. Mégis arról beszél, hogy a jó kapcsolatainak köszönhetően csak az elmúlt fél évben legalább 15 beosztottjának intézte el, hogy hamarabb bejussanak vizsgálatokra és kezelésekre.
„Így tudunk együttműködni normálisan, ha segítjük egymást. Az összes többi dögevőt meg nyomjátok fölfele” – összegzi a karcagi rendőrkapitányság vezetője, hogy miért van szükség az általa eddig is sikeresen alkalmazott szívességalapú korrupcióra, és hogy kikkel szemben lehet nyugodt szívvel intézkedni.
A főigazgató asszony feljelentésének hírén kívül szóba kerül a felvételen egy főorvos is, aki – az alezredes szerint – nem akart aláírni egy látleletet, mivel korábban őt is feljelentette egy rendőr.
Ezzel kapcsolatban a lap megkereste Nagyné László Erzsébet és a Kátai Gábor Kórházat is, azonban sem a főigazgató, sem az intézmény nem kívánt reagálni.
Megígérte, hogy elsimítja
Az alezredes egyébként megígérte a felvételen, hogy a kórház főigazgatójának az ügyét ő maga fogja elsimítani. Nagynénak ugyanis térdprotézise van, erről van ún. „hétpontos” igazolása is, sőt, tulajdonképpen jogosult lenne a rokkantkártyára is, csak annyira lefoglalja a kórház vezetése, hogy nem tudja kiváltani azt – állítja Teleki. Az Index értesülései szerint Teleki betartotta ígéretét. Nagyné ellen már lezárult az eljárás, és a karcagi kórház főigazgatója a feljelentés kapcsán egy figyelmeztetésben részesült, holott mások a kormányrendeletben meghatározott fix bírság összeget kapjak, ami százezer forint, állítja a lapnak az ügyet ismerő, névtelenséget kérő forrása.
Megkeresték Teleki Zoltán alezredest is az üggyel kapcsolatban, aki arra hivatkozva, hogy nincs nyilatkozási jogköre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysághoz irányította őket.
Vojter-Szabó Zita a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta:
A hivatali visszaélés gyanúját keltő állítását a Karcagi Rendőrkapitányság vezetője és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is határozottan visszautasítja. A Karcagi Rendőrkapitányság vezetése és állománya a hatályos jogszabályok, normák, illetve törvényi rendelkezések szerint végzi munkáját, ahogy tette ezt ebben az esetben is. Ahol a törvény lehetőséget ad rá, a rendőr mérlegelési jogkörénél fogva egyébként is differenciáltan intézkedik.
Arról is megkérdezték a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy van-e tudomásuk Teleki Zoltán alezredes kapcsán bármilyen gyanús esetről. A megyei főkapitányság azonban határozottan kijelentette, hogy Teleki soha senkinek az ügyét nem simította el.
"A rendelkezésünkre álló információk alapján nem tervezünk vizsgálatot indítani. Amennyiben Önöknek bűncselekmény elkövetésére vonatkozó információ áll rendelkezésükre, úgy kérjük, tegyenek feljelentést az ügyészségen, vagy más hatóságnál" – olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság válasza.
Az Index ugyanakkor úgy tudja, Teleki Zoltánt feljelentették amiatt, ahogy Nagyné László Erzsébet ügyét a rendőrség kezelte, a hangfelvételt pedig a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz is eljuttatták.