Kedden este megnyitották a 15. Maccabi Európa Játékokat a Hidegkuti Nándor Stadionban, az esemény jövő szerdáig tart. A megnyitón a lángot Polgár Judit gyújtotta meg, és beszédet mondott Áder János köztársasági elnök is, aki egyúttal a játékok fővédnöke.
Zoom
Az amerikai delegáció tagjai bevonulnak a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. július 30-án (fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
"Mi, magyarok mindig készek vagyunk szurkolni sportolóinkért. Büszkék vagyunk minden magyar sikerre, és lenyűgözve állunk másoké előtt. Büszkék vagyunk mindazokra, akik magyar színekben versenyeznek, és büszkék vagyunk rá, hogy a közös zászló közös csapatában a sokféle személyes identitás mindig jól megfér egymással. Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is" - mondta az MTI szerint.
A 15. Maccabi Európa Játékokon 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban versenyez majd egymással. A versenyzők nemcsak Európából, hanem kilenc Európán kívüli országból is, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Ausztráliából és Izraelből érkeznek. Egy korábbi sajtótájékoztatón Jusztin Ádám, a Maccabi VAC sportegyesület elnöke azt mondta, hogy legalább 30 érmet vár a 208 "magyar" sportolótól.
Zoom
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Hertha BSC volt vezetőedzője a német delegáció tagjaival érkezik 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionba 2019. július 30-án (fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint a játékok rendezésének a "magyar" zsidó közösség szempontjából rendkívüli jelentősége van, a játékok kapcsán számos kulturális és vallási programot szerveznek.
A szervezők a Ludovika Campus tőszomszédságában található Orczy-kertben kialakítanak egy "Maccabi falut", ahol minden nap a díjátadást rendezik, de lesznek kiállítások, koncertek és filmvetítések is. A kormány összesen ötmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított a játékok előkészítésére és lebonyolítására, amely a teljes költségvetés 90 százalékát teszi ki.
Sportérték nincs, zsebre vágott pénz annál több
Alább olvasható az Index Szigorú sportértéke nincs sok, ez inkább egy fesztivál című, meglepően őszinte összeállítása (az alcímeket mi adtuk).
A kedd esti nyitóünnepséggel vette hivatalosan kezdetét és augusztus 7-ig tart 2019 legnagyobb hazai rendezésű nemzetközi sporteseménye, az Európai Maccabi Játékok (European Maccabi Games, avagy EMG).
Zoom
Fotó: Nagy Attila Károly/Index
A “legnagyobb” jelzőt a budapesti programban szereplő huszonkét sportág versenyeire nevező sportolók mennyiségével érdemelte ki az esemény, amely az Izraelben négyévente rendezett Maccabi Világjátékok, avagy a “Zsidó Olimpia” kontinentális kistestvére.
A Maccabiah, esetleg Makkabiád néven is ismert Zsidó Világjátékokat négyévente rendezik meg Izraelben, az aktuális nyári olimpiát követő évben. Ehhez képest két évvel eltolva, szintén négyévente kerül sor az európai Makkabiád megrendezésére.
Erre büszke Áder: ötvenedik sem lenne a magyar bajnokságon a Makkabi-győztes
A szervezők tájékoztatása szerint három korcsoportban – felnőtt, junior, szenior – összesen mintegy 2 300 sportoló vesz részt a budapesti EMG-n, nemcsak Európából, de a hagyományosan meghívott tengerentúli országokból – például Egyesült Államok, Kanada vagy Ausztrália – is sokan érkeztek. A versenyek lebonyolítását felügyelő bírókkal, játékvezetőkkel, illetve az akkreditált kísérőkkel – rokonok és hozzátartozók – együtt a résztvevők létszáma körülbelül 3 000 fő. A versenyek, illetve az egész esemény lebonyolításában további 500 helyi önkéntes is segédkezik. A versenyzők, bírók és kísérők vonatkozásában a szervezők előszeretettel használják gyűjtőfogalomként a "résztvevő" megnevezést, ami hivatalosan azt fejezi ki, hogy mindenkinek egyformán fontos szerepe van a rendezvényen.
Ez közel sem akkora lózung, mint elsőre hallásra gondolnánk. A Maccabi Játékokon a sport mellett szabadidős, kulturális és vallási feladatokat is betöltő, általában a Maccabi szót nevükben viselő zsidó sportegyesületek tagjai indulhatnak el, illetve Izrael állam valamennyi polgára, tagságtól függetlenül.
Ami egyrészt azt jelenti, hogy a rendezvényen kizárólag zsidó származású sportolók vehetnek részt, másrészt azt, hogy szigorúan sportszakmai szempontból nézve a versenyek csak elvétve képviselnek igazán kiemelkedő minőséget.
Hogy mást ne mondjunk: azokban a versenyszámokban, amelyekben össze lehet hasonlítani az eredményeket – például úszásban –, ott az látjuk, hogy a legutóbbi Makkabiád győztese úgy az ötvenedik hely környékén vagy hátrébb végzett volna a legutóbbi magyar bajnokságon.
A szervezők nem is csinálnak titkot a Maccabi Játékok fesztiváljellegéből, ugyanakkor azt is kihangsúlyozzák, hogy a résztvevők között számos egykori vagy jelenleg is aktív élsportoló van, valamint hogy az indulók többsége igen komolyan veszi a megmérettetést, amire egész évben szorgalmasan készül.
Ahogy az eddigiekből már kiderülhetett, a Maccabi Játékok nem egy klasszikus értelemben vett, nagy tömegeket vonzó sportesemény. Közönségének döntő többségét az eseményen résztvevő sportolók, illetve szervezők adják, kiegészülve az őket elkísérő rokonokkal és barátokkal. Éppen ezért várhatóan nem is valamelyik versenyszám döntője, hanem a keddi nyitóünnepség a rendezvény legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye.
A kedd esti megnyitón maga Áder János köztársasági elnök is részt vett, sőt, fővédnökséget vállalt és beszédet is mondott. És az egész rendezvénysorozat kiemelt állami kezelését bizonyítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalában fogadta hétfőn a Maccabi Játékok küldöttségét.
Zoom
Orbán fogadja a 15. Maccabi Európa Játékok küldöttségét a Karmelita kolostorban 2019. július 29-én. A kormányfő mellett Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke (k), Jack Terpins, a Maccabi World Union alelnöke (b), Deutsch Tamás, az MTK elnöke (j3), Deutsch Péter, az MTK ügyvezető elnöke (j), Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség elnöke (j2) és Jusztin Ádám, a Maccabi VAC Hungary elnöke (b3) (fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs / MTI)
Orbán Merkelnél is jobban benyalt nekik, és ez még 230%-kal emelkedett
Mindezt fontosnak tartottuk tisztázni, mielőtt rátérnénk a Magyarországon rendezett nemzetközi sportesemények sarkalatos pontjára, azaz a budapesti Maccabi Játékok rendezési költségére.
A Bázelben rendezett 2019-es Európai Maccabi Játékok sem az esemény méretében, sem költségvetésének nagyságában nem lenne a berlini rendezéshez fogható, de ez nem is volna reális elvárás – kezdte cikkét a Tachles nevű svájci zsidó hetilap újságírója 2015 szeptemberében, amikor beszámolt az olvasóknak a bázeli pályázatról, amely később a budapesti pályázat legnagyobb riválisának bizonyult.
A 2015-ös berlini EMG-rendezés költségvetése mintegy 5,5 millió euró volt, azaz durván 1,8 milliárd forint, amelynek kevesebb mint a fele származott közpénzből.
Amikor a budapesti pályázat 2015-ben elnyerte a 2019-es EMG rendezési jogát, a magyar kormány viszont rögtön 2,1 milliárd forintig vállalt garanciát a felmerülő költségek fedezésére. Amikor 2018 őszén egyértelművé vált, hogy a rendezvény idejére nem fog felépülni a 30 milliárd forintból megvalósítani tervezett zsidó sportközpont a Kerepesi út melletti területen – mivel egészen addig a bontáson kívül semmi nem történt –, a szervezők a kormányhoz fordultak segítségért.
Arra hivatkoztak, hogy jelentős többletköltséget jelent a különböző helyeken lévő, már meglévő létesítményekben megrendezni azt eseményt, például a megnövekedett személyszállítási költségek miatt.
Kéréseik pedig meghallgatásra találtak. Magyarország kormánya egy 2018 novemberében hozott határozattal 2,8 milliárd forinttal megnövelte, így összesen 4,9 milliárd forintra emelte a rendezéshez nyújtott állami támogatás mértékét. Azaz 230 százalékot emelt az eredetileg megszabott plafonon, ami – ha emlékeznek rá – már kezdetben is egyötödével magasabban volt a berlininél.
A budapesti rendezésre alapított EMG 2019 Nkft. elnevezésű projektcég azonban még ennél is jelentősen több pénzből gazdálkodhatott. Ugyanis a 4,9 milliárd forintos kormánytámogatáson felül a nevezési díjakból befolyó összeg is az EMG 2019 büdzséjét gyarapította. Az MTK, a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) és hazánk egyetlen zsidó sportegyesülete, a Maccabi VAC közreműködésével alapított projektcég a befizetett nevezési díjakból milliárdos nagyságrendű bevételre tehetett szert.
Orbán Viktor hétfőn úgy számolt, hogy az ötmilliárdos kormánytámogatás 90 százalékát tette ki a rendezvény teljes költségvetésének, ami ennek alapján 5,55 milliárd forintra jön ki. A résztvevők és kísérők létszámáról elhangzó adatokkal, illetve a Maccabi Játékok hivatalos díjszabásával kalkulálva viszont ennél nagyobb büdzsét kapunk.
Az EMG-n minden résztvevőnek jelentős összeget kell fizetnie a nevezésért, regisztrációért. A sportolóknak és versenybíróknak minimum 990 eurót, a rokonoknak és hozzátartozóknak pedig minimum 790-et. Az Európán kívülről érkezőknek erre még rájön 200 euró pluszköltség, aki pedig több sportágban indulna, annak mindért külön ki kell fizetnie a teljes nevezési díjat.
Semmilyen extra költséggel nem kalkulálva és a versenybírók létszámát konzervatívan alábecsülve – 2 300 sportolóval, 100 bíróval és 600 regisztrált kísérővel számolva – azt kaptuk, hogy 930 millió forintnál nehezen lehetett kevesebb a nevezési díjakból befolyt összeg.
Amivel együtt már 5,9 milliárd forintos büdzsénél járunk, de ez még mindig nem a teljes összeg, hiszen az eseménynek szponzorai is vannak – például a Volkswagen –, akik az általuk nyújtott anyagiak, illetve szolgáltatások értékével tovább hizlalták az EMG 2019 költségvetését (hogy pontosan mennyivel, későbbre ígértek adatokat).
A projekt vezető ereje egyértelműen a Deutsch Tamást elnökének tudó MTK, de mondhatnánk azt is, hogy a Deutsch család. Az EMG 2019 ügyvezetője ugyanis a fideszes politikus testvére, Deutsch Péter, versenyigazgatója pedig Deutsch Balázs.
Több forrásunk is a sportberuházások és sportrendezvények – például atlétika-vb – környékén egyre látványosabban mozgolódó Deutsch-család és a Seszták Miklós-Fürjes Balázs tengely – amiből mára csak Fürjes Balázs maradt – rivalizálásával magyarázta az MTK Sportpark-beruházás látványos megcsúszását. Mondván, hogy egészen addig, amíg a projekt a 2018 tavaszán beszántott Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozott, a Seszták-vezette intézményben gondosan ügyeltek rá, hogy ne haladjanak vele semmit.
Zoom
BRFK-s betontömbök a Ludovika kampusznál 2019. július 29-én (fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Résztvevőnként 2 milliós költség hizlalja tovább a költségvetést
A szervezőktől kapott információ szerint a költségek legnagyobb része a szállításra, a szállásra, és az étkezésre megy el. A versenyzőket 4 csillagos hotelekben helyezik el, kétágyas szobákban, reggelivel. A szállítást végző buszok a hotelből a versenyhelyszínre, majd onnan az eredményhirdetések központi helyszínére, a számos versenyszám otthonául szolgáló Ludovika Akadémiához (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) fuvarozzák a részvevőket, végül pedig vissza a hotelhez. A résztvevőknek nyújtott teljes ellátáshoz pedig mintegy 78 ezer adag – természetesen kóser – étel elkészítésére van szükség.
Mindezeken felül valószínűleg számottevő kiadást jelent még a biztonsági szolgálatnak fizetett megbízási díj, illetve a versenyhelyszínek bérleti díja is.
Mivel a rendezvény tételes költségvetését sajnos nem láttuk, így nem is szeretnénk elhamarkodottan túl markáns véleményt kialakítani az EMG 2019-re elköltött pénzek nagyságáról. De annyit azért megjegyeznénk, hogy az egy résztvevőre jutó 2 millió forintos költség semmiképpen nem tűnik alacsonynak.
Ami a versenyeket és a helyszíneket illeti, bár a kezdeti elképzelések még arról szóltak, hogy a budapesti Maccabi Játékok nagyszerű alkalmat teremtenek a vidéki zsidóság bekapcsolására a nemzetközi jelentőségű eseménybe, ebből végül gyakorlatilag semmi sem valósult meg.
Hasonló elmaradás, hogy az eredetileg ígért két parasportág helyett mindössze egy autista izraeli kosárcsapat bemutatózik majd a rendezvényen, ami különösen Deutsch Tamás magyar paralimpiai bizottságban betöltött elnöki tisztét tekintve érthetetlen.
Mindössze két Budapesten kívüli versenyhelyszín van, az egyaránt Fejér megyei Kincsesbánya és Alcsútdoboz. Előbbi a kerékpárosok versenyének ad otthont, a magyar masters – azaz szenior – országúti bajnoksághoz kapcsolódva, míg a híres-nevezetes alcsúti greenen a golfozók küzdenek majd meg az elsőségért.
Az EMG 2019 központja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, azaz a Ludovika campusa lesz. Az 1945-ig a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó híres-hírhedt intézmény épületében működő egyetem vadonat új multifunkciós sportcsarnokában rendezik a kosárlabda, a 3x3-as kosárlabda, a tollaslabda, az asztalitenisz és a lövészet, valamint a sakk és a bridzs küzdelmeit is. A Ludovika udvara pedig az éremátadások központi helyszíne lesz, ahol egész napos programokkal várnak minden kedves a látogatót.
Az MTK létestményei közül az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad helyet a megnyitónak, a zuglói Lantos Mihály Sporttelep a labdarúgótornának, a Szamos utcai röplabdacsarnok pedig – nem meglepő módon – a röplabdának, a teniszversenyek központja pedig a Park Tenisz Club lesz.
A futsal, a gyeplabda és a fallabda az Angyalföldi Sportközpontban, a vívás a Kovács Pál Vívócsarnokban lesz, míg a vizes sportok versenyeit a Hajós-Széchy uszodában rendezik meg. Az atlétikát képviselő félmaratoni futóverseny a Budapest Night Runhoz csatlakozva a Várkert Bazártól rajtol majd. A záróünnepség, avagy záróbuli pedig a Sziget nulladik napján lesz, a Hajógyári szigeten.
A helyszínválasztással is a magyaroknak szúrtak oda
A rendezvénnyel kapcsolatban az is kérdéses, történik-e valamilyen szembenézés a múlttal. Például azzal, hogy az események központi helyszíne, a Ludovika a múlt század elején szimbóluma volt annak, hogy az akkori magyar állam számos esetben burkolt erőszakkal szorította rá a zsidó vallásúakat a kitérésre, számtalan területen megnehezítve vagy épp ellehetetlenítve, hogy keresztlevél nélkül érvényesülhessenek.
„Izraelita növendék a Ludovikán 1906-1909 között egyetlenegy található, azután már egy sem. A honvéd-főreáliskolán 1906-1907-ben egy izraelita diák tanult, azután egy sem, a hadapródiskolákon sem. Ez az arány — összevetve a civil közép- és főiskolák adataival — nem lehet véletlen" – állapította meg Hajdu Tibor a századfordulótól az első világháborúig tartó időszakot feldolgozó, Tisztikar és középosztály című munkájában.
Zoom
Ludovika Campus (fotó: Nagy Attila Károly / Index)
Berlinben a Hitler személyéhez és a nácizmushoz szorosan kötődő Olimpiai Stadionban volt a 2015-ös Játékok központi helyszíne, és teljesen magától értetődő volt, hogy ezt a különleges helyzetet a rendezők a lehető legjobban kihasználták a múlttal való szembenézés lehetőségének megteremtésére. Sőt, leginkább azért pályázták meg a rendezést, hogy ezt megtehessék.
Nácizással indul a tornából felmentettek olimpiája
Íme az általuk közzétett videó:
Frissítés: olvasónk az igazságnak megfelelően módosította a plakátjukat:
Zoom
(Scenic)