A gyöngyöspatai cigányokkal ellentétben a Pest megyei Csörög település egykori cigány diákjainak néhány hete kifizették az oktatási szegregáció miatt számukra megítélt kártérítéseket, derül ki a 168 Óra riportjából. A lap úgy fogalmaz:
Mindez csendben történt.
Zoom
Birkák a a csörögi cigánysoron (fotó: Bődey János / Index)
A cikk szerint a település hét "fiatalja" 12 évnyi pereskedés után decemberben – közvetlenül karácsony előtt – végül megkapta a tankerülettől azt a kártérítést, amelyet az őket ért hátrányokért ítéltek meg nekik. A csörögi cigányokat a gyöngyöspataiakat is képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) segítette.
A 168 Óra riportjából kiderül: 2008 márciusában a CFCF akkori ügyvédje, mai kurátora, Farkas Lilla, nyolc csörögi cigány (akik a sződi Hunyadi János Általános Iskola tanulói voltak) nevében keresetet nyújtott be az iskola és az iskolát fenntartó önkormányzat ellen. A nyolc "tanuló" egymillió és 1 millió 400 ezer forint közötti kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól.
Az ügy végül 2019 végén peren kívüli egyezséggel zárult, így kapták meg a csörögiek az iskolai elkülönítésük és az alacsonyabb színvonalú oktatásuk miatt a kártérítést. A cikkből kiderül, hogy a kártérítésben érintettek ma már családosak, a pénzt pedig mindannyian a házukra költötték.
"Hosszú volt ez a per. Sokat dolgoztunk helyben. Az utolsó tárgyalás tavaly volt, megint új bírót kaptunk, úgy tűnt, újrakezdődik az egész huzavona" – mondta a lapnak Sztojka Katalin "emberi jogi aktivista", a CFCF egykori munkatársa.
Zoom
Sztojka Katalin (fotó: Lakos Gábor)
A csörögiek ügye a 2007–2008-as tanévben vált ismertté, amikor nem sokkal az évnyitó előtt harminc cigány gyerek még nem tudta, hol ül majd iskolapadba, a faluban ugyanis nem volt iskola, a közeli Sződön pedig helyhiányra hivatkozva nem fogadták őket. Ekkor kapcsolódott a történetbe a CFCF és az Oktatási Hivatal.
Azoknak a cigányoknak, akik mégis a sződi általános iskolába jártak, egy életveszélyessé nyilvánított épületben kellett tanulniuk. "Egykor az is általános iskola volt, csak időközben bontásra ítélték. (...) Egy évet úgy tanultunk, hogy az épület közepén a tető be volt omolva. Csak cigányok jártak oda" – mondta egy asszony. Ő azonban – a férjével ellentétben – nem kapott kártérítést.
Egy másik csörögi cigány, aki azonban megkapta a kártérítést, azt mondta a sződi helyzetről: "Amikor délután 2-kor vége volt a tanításnak, akkor kezdtünk el mi tanulni. Kisgyerekként nem értettem, miért vagyok délutános. Az iskolában egy kicsi, alacsony ember tanított minket, a Misi bácsi. Beírta a naplóba, hogy ott vagyunk, aztán ennyi. Nem foglalkozott velünk, azt csináltunk, amit akartunk."
(Index nyomán)