A Mi Hazánk antikommunista sikere volt 2018-ban, hogy tiltakozásunk után a Fővárosi Közgyűlés visszavonta a fehérgyűlölő terrorista Nelson Mandela park egyhangúan megszavazott elnevezését. Most azonban Karácsony Gergely ismét kezdeményezte azt, és csütörtökön az újbudai önkormányzat szavaz róla. A Mi Hazánk tiltakozik a rasszista provokáció miatt, s a lakók megkérdezését szorgalmazza, az Etele út melletti közterületnek pedig az Etele park elnevezést javasolja - írják közleményükben, alább a folytatás.
Zoom
2018. augusztus 29-én a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan (a Jobbikkal együtt) megszavazta a kommunista, fehérellenes terrorista Nelson Mandeláról való parkelnevezést, majd a Mi Hazánk Mozgalom egyedüli pártként tiltakozott, és jobboldali értelmiségiek is markáns kritikát fogalmaztak meg Mandelával kapcsolatban, így sikerült meghátrálásra bírnunk Tarlós Istvánt és az összes pártot: visszavonták a közterület-elnevezési határozatot.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke tartott 2018-ban tiltakozó sajtótájékoztatót a XI. kerületben tervezett Mandela park helyszínén, és interneten is tiltakoztunk: túl azon, hogy Nelson Mandela egy olyan rendszert hozott létre, amely nyíltan diszkriminálja a fehéreket, és egy olyan, egyre kevésbé élhető országot, ahol egekbe szökött a bűnözés, ahol fehér farmerek ezreit gyilkolták le válogatott kegyetlenséggel, Nelson Mandela ráadásul kommunista is volt. Az általa vezetett Afrikai Nemzeti Kongresszus a Dél-Afrikai Kommunista Párttal lépett szövetségre, és a párt saját szóvivője és weboldala szerint Mandela nemcsak tagja, hanem egyik vezetője is volt a Dél-Afrikai Kommunista Pártnak - emlékeztet Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke.
Zoom
Zoom