Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn Facebook-oldalán egy dolgozószobában telefonálós képpel illusztrálva írt arról, hogy „minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán”.
„Ma reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkevics lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván kollégával beszéltünk, majd egyeztettem Miniszterelnök úrral, aki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt telefonon” – tette hozzá. (Előbbi megbeszélés eredménye az lett, hogy Szijjártó napokig tartó maszatolás után közölte: Magyarország „a lengyel álláspontot támogatja”, noha a Reuters előzőleg arról írt, a magyar kormány volt a leginkább elutasító a Fehéroroszországgal szembeni szankciók ügyében a valószínűleg elcsalt elnökválasztás után.)
A magyar külügyminiszter vasárnap egy tárgyalóteremben készült képet tett közzé, ekkor azt írta: „Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával”.
Az Átlátszó ugyanezen a napon, augusztus 16-án vasárnap a Lady Mrd-en, a Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő luxusjachton látta és fotózta le a minisztert az Adrián, Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől 15 kilométerre.
Zoom
Fotók: Németh Dániel / Átlátszó
Zoom
Zoom
A zsidó lap feltételezése szerint Szijjártó ekkor már jó néhány napja a luxujachton pihent családjával. A Lady Mrd augusztus 8. és 11. között Sibenik kikötőjében volt, innen 12-én a spliti öbölbe ment, majd a repülőtér alatti öbölben várakozott. Szintén ezen a napon délelőtt 10 óra körül az OE-LEM jelű magángép megérkezett Splitbe. Ezt az osztrák bejegyzésű luxusrepülőgépet korábban Orbán Viktor miniszterelnök is használta Garancsi István jóvoltából, amikor egy Vidi-meccsre repült Bulgáriába, és utazott vele Mészáros Lőrinc is a bizalmasaival.
Az Átlátszó fotósával való találkozás meglepte Szijjártót, öt-tíz percbe telt, mire a legénység két tagja egy jetskivel indult el megtudni, ki és miért fotózza a hajót és az utasokat.
Zoom
Negyed óra múlva a hajón kikapcsolták a tengeri navigációs berendezést, így eltűnt a térképről, és azóta sem követhető az útvonala. Mielőtt kikapcsolták a nyomkövető rendszert, a hajó utolsó ismert úti célja Zlarin kikötője volt - írja a 24.hu.
Frissítés: igen, a miniszter szabadságát tölti
"A mai hírekkel kapcsolatban: Igen, a miniszter szabadságát tölti, és közben dolgozik. Számos külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, velem pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó – koronavírussal kapcsolatos – szabályokat dolgozta ki" – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Facebook-oldalán kedden, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Szíjj László adriai luxusjachtján fotózták le.
Az államtitkár szerint „a külügyminiszter munkatempóját még az ellenfelei is ismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül”.
„A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről” – írta Menczer.
Arra nem reagált az államtitkár, hogy Szijjártót nem akárhol, hanem Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő, a hírek szerint hétmilliárd forintot érő luxusjachton fotózták le - írja a 24.