- Tulajdonképpen gyermekkoromtól kezdve nagy érdeklődéssel figyeltem, ha politikáról, vagy történelemről beszélgettek a felnőttek. Bár iskoláim teljesen más irányt adtak az életemnek, ezektől a témáktól soha nem tudtam teljesen függetleníteni magam.

Huszonévesen sokat gondoltam rá, hogy politikai pályára lépek, de pártpolitizálásban nem szívesen vettem volna részt. Aztán férjhez mentem, megszülettek a gyerekek, a szakmámban is elkezdtem dolgozni, és egyre távolabbi ábrándnak tűnt a két évtizeddel korábbi elképzelés. Persze így sem volt könnyű igent mondani a felkérésre. 41 évesen úgy éreztem, elértem, amit valaha is szerettem volna. Vállalkozóként dolgozhatok, mégis családanyaként folyamatosan „kéznél” vagyok, sőt még a hobbimra is jutott elég idő.

Ugyanakkor egyre jobban bosszantott az a pofátlan liberális nyomulás, ami az egész világot fojtogatja, és a szemünk láttára ragadja el tőlünk a felnövekvő generációt. Ám ami végül igazán meggyőzött, az Toroczkai László egyetlen mondata volt: „lehet, hogy megbánod, de azt sokkal jobban fogod bánni, ha húsz év múlva úgy nézel vissza, hogy volt lehetőséged tenni valamit, te mégsem tettél semmit.”

Tehát ezért álltam fel. A gyermekeim jövőjéért és a magyar megmaradásunkért.

- Mohácson születtem, azonban a nagyszüleim közül csak az anyai nagyanyám volt mohácsi. Későbbi férje, a nagyapám Budapestről érkezve a főutcán nyitotta meg pékségét. (Persze a kollektivizálást ő sem tudta elkerülni és 1952-ben az üzemmel együtt még a forró kenyeret is államosították.) Az idén 91 éves apai nagyanyám – a Benes-dekrétumok miatt – Felvidékről, a huszár felmenőkkel rendelkező nagypapám pedig a Jászságból érkezett.

Mohácsot mégis mindannyian otthonuknak érezhették, mint ahogy magam sem tudnám elképzelni máshol az életem. Nagyváradi születésű férjem itt kapta meg magyar állampolgárságát és már közös életünk szálai is idekötnek bennünket.

Mindig is abban hittem, hogy bárhol éljen is az ember, olyan légkör fogja körülvenni, amilyent maga teremt saját maga köré. Mégis ez a város több nekem, mint családi összejövetelek, baráti eszmefuttatások, utcai csevegések és ismerős üdvözlések együttese, hiszen Mohácsnak (is) köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok.

- Legnagyobb problémának azt tartom, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok nem mernek elköteleződni, nem mernek döntéseket hozni. A kisgyermekeket nevelő családok pedig nem felkészíteni akarják gyermekeiket az életre, hanem megóvni szeretnék őket tőle.

Úgy gondolom, szembe kell nézni a jövő kihívásaival és határozott patriotizmussal kell választ adni rá. Nem élhetünk a múltban, de teret biztosíthatunk az évszázadok óta bevált módszereknek. Itt lényegében arról lenne szó, hogy a mezőgazdaságra alapozva helyi – önkormányzati kézben lévő – élelmiszeripari kisüzemeket hoznánk létre, melynek alapanyagait a mohácsi és környékbeli őstermelőktől, illetve kistermelőktől szereznénk be. Ez egyrészt munkahelyeket teremtene, másrészt – keretszerződéssel – az önálló munkavégzésre vágyókat is segítené. A városvezetésnek ugyanakkor egyfajta integrátori szerepkört kell betöltenie a gazdálkodók, a vendéglátók, az élelmiszervállalkozók és a piac egyéb résztvevőinek közreműködésével, hogy a termelés egyenetlenségei és a szállítás koordinációs hiányosságai kiküszöbölhetőek legyenek.

Mintagazdaság létrehozásával, nyári szünetekben az állattartás és növénytermesztés mellett az élelmiszer-feldolgozás folyamatait kívánjuk megismertetni az óvodás és kisiskolás gyermekekkel. Ez lényegében a napközis táboroztatásnak lenne egy megújított formája, melybe a kézműveskedés és a modern élményelemekkel bővített kalandos vetélkedők ugyanúgy beleférnének, mint annak a tételnek a megismertetése, hogy a fenntartható fejlődés alapja a természettel való együttélés, megmaradásunk feltétele pedig az értékteremtő munkavégzés.

Felsőoktatási intézmény létrehozásával a fiatalok itthon tartását és más településekről való idevonzását kívánjuk elősegíteni. Városőrség felállításával a közterület felügyeletét szerveznénk át. Az otthoni idősgongozás tekintetében kiemelt hangsúlyt kapna az érintett felek integrálása, hogy folyamatos lehessen közöttük a párbeszéd mind a problémákról, mind pedig ezek megoldási lehetőségeiről.

- A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe kerülése nem kérdés. Figyelemmel kísérve a magyar politikai közhangulatot, egyre inkább világosság válik, hogy az önmagát nemzeti keresztény jobboldaliként pozicionáló kormányzatnak sikerült egy olyan Fidesz-ellenes tábort létrehozni, mely akár élesen szembefordul saját elveivel és meggyőződésével, hogy leválthassa a jelenleg regnáló hatalmat.

Az, hogy a magyar választási rendszer sok szempontból hasonlít a Mussolini Olaszországában is fellelhető állapothoz, nagyban megkönnyítette a 2/3-os parlamenti jelenlét bebetonozását. Az pedig, hogy az ellenzék – kizárólag matematikai szempontokat figyelembe véve – csak egy összefogásban lássa a kormányváltás lehetőségét, ebből egyenesen következik. Ugyanakkor az is világosan érzékelhető, hogy az elvtelen, taktikázó politizálással több szavazat veszthető, mint amennyit nyerni reméltek.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az elkövetkező másfél évben képesek legyünk megszólítani azt a reményvesztett patrióta tábort, akik nélkül nem őrizhető meg örökségünk és kétségessé válik valódi nemzeti megmaradásunk.

- Köszönöm szépen, bízunk benne, hogy így lesz! A politikától kicsit eltávolodva, most egy személyesebb kérdés következik. Fentebb már említetted, hogy jut elég időd a hobbidra is, ez pedig nem más, mint a horgolt játékok készítése. Nem mindennapi időtöltés ez, s még könyved is jelent meg a tavalyi év folyamán Horgolt mesék Zölderdőből címmel. Hogy jutottál el a horgoláshoz mint hobbihoz és elsősorban milyen célod van vele? Ezt azért (is) kérdezem, mert manapság már a mesék világában is elnyomásnak van kitéve a normalitás, gondoljunk csak az árulkodó arcberendezéssel büszkélkedő Gyurkó Szilvia "mesekönyvére", a Meseország mindenkié című borzadályra, ahol a főszereplőket "elnyomott kisebbségekre" cserélte. Itt jegyezném meg tréfásan, hogy a Te könyvedben viszont nyilván nem LMBTQ-karaktereket horgolhatunk.

- Azt mondják, a kézimunka az agy jógája. Igaz lehet, hiszen egyszerre található meg benne a pihentető monotonitás, az éberségre ösztönző odafigyelés és precizitásra való szüntelen törekvés. Nagymamám tanított horgolni, de csak a legkisebb gyermekem születését követően kezdtem horgolt játékok tervezésével foglalkozni. Az egyre nagyobb számú megkeresés aztán arra ösztökélt, hogy az elkészítés menetéről szóló részletes leírásokat másokkal is megosszam. Így született meg a Horgolt mesék Zölderdőből, egy horgolásmintákat és meséket tartalmazó gyűjtemény. Zölderdő volt gyermekkorom esti meséinek színhelye, ahol az erdész bácsi gondoskodóan védelmezte a rábízottakat és könyörtelenül üldözte a vadorzókat. Ez a békés világ mindmáig olyan mélyen él bennem, hogy első könyvem eseményei nem is játszódhattak volna máshol, mint Zölderdőben.

Nem igazán tudom megmagyarázni azt a belső késztetést, ami az új ötletek leírását, rajzolását és kivitelezését váltja ki belőlem. Hogy ezek a játékötletek és figurák másoknak is tetszenek, és hogy a horgolásmintáimból mások is szívesen alkotnak, az igazán boldoggá tud tenni. Főleg azért, mert a normalitást nemcsak a mesék, de a játékok világában is próbálják egyre inkább háttérbe szorítani.

- Aki figyelemmel kíséri az aktuálpolitikai és a közéleti eseményeket, arra – világnézettől függetlenül – előbb-utóbb sajnos jellemző lesz egyfajta fásult beletörődés. Nekünk, nemzeti radikálisoknak ehhez még hozzáadódik az országrablás, nemzetgyalázás és történelemhamisítás fájdalma is. Szidnak bennünket hitünkért, gyaláznak kiállásunkért és lenéznek könnyeinkért. Mégis azt gondolom, ha nem akarunk meghasonlani önmagunkkal, véleményt kell alkotnunk és véleményünkért következetesen ki is kell állnunk.

George Marshall Nobel-békedíjas amerikai tábornok szavaival búcsúznék:

Azt hiszen, ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni az üzenetemet, mert a helyes utat csakis felfelé tekintve, de sorsunkat saját kezünkben tartva találhatjuk meg.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info