Kormányrendelet-módosítással igyekszik gondoskodni róla a kormány, hogy a vendéglátósoknak eszükbe se jusson a tilalom dacára kinyitni az üzleteiket. Az eddigieknél ugyanis jóval szigorúbb büntetéssel számolhatnak, ha megszegik a járványügyi korlátozásokat, derül ki az éjjel megjelent Magyar Közlönyből.
Zoom
Orbánék ezt üzenik a dolgozni és megélni vágyó vendéglátósoknak - de ha otthon nem tetszik, el lehet menni a plázába
A módosítás szerint ha ezután a rendőrség ellenőrzés során, illetve a rendőrök vagy katonák értesítése alapján helyben fogyasztásról vagy illetéktelenek ott tartózkodásáról szerez tudomást, akkor a vendégló üzletet első alkalommal hat hónapra, ismételt kötelezettségszegés esetén pedig egy évre bezáratja. További büntetés, hogy ha egy üzletet másodszor kapnak rajta, akkor a hely üzemeltetőjét, illetve az üzletet működtető cég valamennyi tagját az ideiglenes bezárás idejére minden vendéglátó tevékenység végzésétől eltiltják. Ha pedig az üzemeltetőt ezután mégis vendéglátói tevékenységen érik, akkor egymilliótól ötmillió forinting büntethetik.
Az eddigi szabályok szerint a járványügyi korlátozásokat megszegő üzleteket egy naptól egy évig terjedő időtartamra lehetett bezáratni, továbbá százezertől egymillió forintig terjedő bírságot szabhattak ki.
(24)
Frissítés: Vették a lapot a címzettek
Február elsejére, hétfőre a megmozdulást szervező Le az Adók 75 Százalékával párt tömeges üzletnyitást hirdetett meg, az ehhez csatlakozó vendéglátósokat egy térképen is vezetik. Az új rendelet apropóján felkerestük Ecsenyi Áront, a Tömeges üzletnyitás akció szervezőjét, a Le az Adók 75 Százalékával párt elnökét, hogy megtudjuk, a hétfői akciójukra hogyan hat a szigorítás - írja az Azonnali.
Ecsenyi szerint a térképükre felkerült vendéglátósok közül voltak, akik leiratkoztak, de csak azért, hogy hogy a rendőrség ne tudja megakadályozni az üzletnyitásukat, viszont a korábbi harminc, február elsején biztosan nyitó vendéglátóhelyek száma Ecsenyi szerint már több mint ötven fölött van országszerte. A párt által vasárnap délre meghirdetett lockdown elleni tiltakozás ettől még meg lesz tartva, ám azt nem tüntetésnek, hanem Ecsenyi Áron hangosítóteszteléseként írják le a Facebook-eseményben, ugyanis a veszélyhelyzet alatt az eddigiekhez hasonlóan a gyülekezés továbbra is tilos.
A lap Ecsenyi mellett megkeresett olyan vendéglátósokat is, akik szerepelnek a nyitástérképen.
Rémisztőek a szankciók
Borda Balázs, a nagykanizsai Resti Presszó & Söröző üzletvezetője az Azonnalinak elmondta, hogy ő volt a Tömeges üzletnyitás nevű akció elindítója, de mivel a kormány úgy határozott, hogy még súlyosabb szankciókkal fogják sújtani azokat a vendéglátóhelyiségeket, akik a tiltás ellenére mégis kinyitnának, ezért
úgy döntöttek, hogy február elsején ők sem fognak kinyitni. Az üzletvezető azt is elmondta, hogy Nagykanizsán senki nem fog kinyitni hétfőn.
Magyar Zsuzsanna, a szentesi Pikoló söröző tulajdonosa az Azonnalinak már korábban is elmondta, hogy ő levetette az üzletét arról a bizonyos térképről, mivel egyik ismerőse lebeszélte erről, aki szintén nem fog kinyitni elsején. Magyar elmondása szerint ehhez képest ő mégis azt látta, hogy mind az ő, mind pedig az ismerősének az üzlete is szerepel azon a bizonyos térképen, pedig egyikük sem tervez kinyitni hétfőn.
Ásós Géza, a békéscsabai Kira Vendéglő tulajdonosa az Azonnalitól tudta meg, hogy ők is szerepelnek a Tömeges üzletnyitás térképén, holott ő egyáltalán nem is tervezett kinyitni elsején.