A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy a DK magyargyűlölő képviselője, Vadai Ágnes mondjon le parlamenti mandátumáról, és takarodjon a közéletből - közölte a párt elnöke kedden Budapesten.
Zoom
Vadai elvtársai között
Toroczkai László a Szabadság téri szovjet "hősi" emlékműnél megtartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes azon Facebook-bejegyzését kifogásolta, amelyben a politikus úgy vélekedik, hogy a magyar kormánynak nemcsak új erdélyi jégpályákra kellene költenie, hanem arra is, hogy "ne jöjjön a Tisza Magyarországi szakaszára például Romániából se minden mocsok". Hozzátette: a Mi Hazánk támogat minden, a határon túli magyarság jólétét és fejlődését szolgáló kormányzati beruházást.
A pártelnök szerint, Vadai Ágnes bejegyzésével bebizonyította, hogy jelenleg is itt van közöttünk a magyargyűlő internacionalizmus, kommunizmus és bolsevizmus szelleme, amikor hangulatkeltésre használja fel, hogy az erdélyi Marosszentgyörgyön a magyar adófizetők támogatásával jégcsarnokot avattak.
Miközben azért nem háborog, hogy a számítások szerint egyetlen szomáliai migráns élete során 300 millió forintjába kerül az európai adófizetőknek, és egy iraki migráns kerül annyiba, mint a jégpálya - tette hozzá.
"A Romániából Magyarországra ömlő mocsok", kifejezés, pedig nyilvánvalóan ennek a magyarellenes hangulatkeltésnek a része, vagyis "mocsoknak nevez mindent, ami Romániából jön" - vélekedett. Ez a lehetőség semmi más nem volt számára, minthogy belerúgjon a magyarságba, vagyis magyarellenes uszításra használta fel a jégcsarnok átadását, ezért távoznia kell a közéletből az egész csapatával együtt - jelentette ki Toroczkai László.
(MTI nyomán)
Frissítés: "a baloldal báránybőrbe bújt magyargyűlölő farkasai verik át az embereket"