A Pintér-csapat honlapján közölte a "büszkeségre okot adó" számokat:
A hatályos jogszabályok alapján a veszélyhelyzet idején rendezvényt, illetve gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Ennek értelmében a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a gyűlések helyszínén tartózkodókat igazoltatták, valamint
  • a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben,
  • a gyűlés helyszínén tartózkodás miatt 273 résztvevővel szemben,
  • 17 résztvevővel mindkét szabálysértés miatt,
  • illetve 2 résztvevővel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést.
Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt 4 fővel szemben indult közigazgatási eljárás.
Zoom
A "közbiztonságra különösen veszélyes eszköz" a transzparens rúdja volt, alább látható az erről folytatott beszélgetés:
Frissítés: "vajon egy szivárványos zászlóval is meg merné ezt tenni az Orbán-kormány rendőrsége?"
A magyar történelemben rekordszámú, 320 eljárást indított a rendőrség március 15-én, ezzel megelőzve a 2006. október 23-i 156 személy elleni eljárást és a 2009. július 4-i, a Magyar Gárda feloszlatása elleni, Deák téri tiltakozáson eljárás alá vont 216 állampolgárt, amely események még így is „dobogósok” maradtak az ORFK szóvivői irodától kapott tájékoztatás alapján. (Korábban a harmadik a rangsorban 82 eljárás indításával a Kuruc.info által a taxisblokád évfordulójára, 2007. október 26-ára szervezett hídzár volt, amikor olvasóink rávilágítottak a kettős mércére: amit az SZDSZ-es taxisoknak szabad volt, azt nem volt szabad a gyurcsányi diktatúra ellen tüntetőknek - szerk.)
Zoom
A Gyurcsány-Bajnai rezsimek eljárásait idézte az Árpád-sávos zászló elkobzása a „Nemzeti Együttműködés Rendszerében”; vajon egy szivárványos zászlóval is meg merné ezt tenni az Orbán-kormány rendőrsége? Abszurd csúsztatás az a rendőrségi riogatás, hogy „2 résztvevővel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést.” Valójában a békés vonulásunkon csupán zászlórúd volt a „közbiztonságra különösen veszélyes eszköz” (két ilyen tartotta a lezárásellenes transzparensünket, melyet szintén elkoboztak), illetve Dúró Dóra volt ez az egyik „közbiztonságra különösen veszélyes bűnöző”, aki természetesen rögtön lemondott mentelmi jogáról, hiszen a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely komolyan gondolja a törvény előtti egyenlőséget, ezért eltörölné a képviselők mentelmi jogát, hadat üzenve a politikusbűnözésnek is. A kormányzat gátlástalanságát mutatja, hogy a rendőrségi visszaélésekre egy héttel azután került sor, hogy bíróság állapította meg jogerősen, hogy jogszerűtlenül büntetett és kobzott el zászlókat és transzparenseket a rendőrség a Mi Hazánk kegyeleti megemlékezésén a tavalyi veszélyhelyzet idején, ezért visszakaptuk a múlt évben lefoglalt eszközöket. A rendőrség azonban ott folytatja visszaéléseit, ahol abbahagyta.
Zoom
A Mi Hazánk Mozgalom gyűjtést indított azok részére, akik a megmozduláson való részvételük miatt pénzbüntetést kapnak a bíróságtól a jogorvoslati lehetőségek kihasználása végén. A https://mihazank.hu/tamogatas oldalon lehet anyagi szolidaritást vállalni (a közleménybe a "tüntetés" szót kérjük beírni). A nemzeti ellenállásban való részvételük miatt feljelentéssel érintettek pedig a birsag@mihazank.hu címen kérhetnek anyagi és jogi segítséget, tájékoztatást a szabálysértési eljárás folyamatáról.
A kormánypárti média elhallgatta tüntetésünket, vagy összemosta a bizniszpártos Gődény néhány tíz fős ellentüntetésével. Az MTI sem tudósított a rendezvényünkről, ez immár hagyomány, hogy elhallgatja pl. közbiztonságot követelő vonulásainkat, mint amilyen a miskolci-sályi megmozdulásunk vagy a Deák téri kettős gyilkosságot követő eseményünk is volt - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke.