"Az autódat árulva könnyen áldozatául eshetsz egy aljas csalásnak, aminek célja itt is napjaink kincse, a katalizátor megszerzése. Olvasóink elmondásaiból körvonalazódott az átverés pontos módszere" - írja az Alapjárat blog. Alább olvasható a folytatás, és, bár sikerült úgy megírni a szöveget, hogy a cigány szó egyszer se szerepeljen benne (még a roma sem, pedig az már kellően polkorrekt, de legalább összetéveszthetetlenül körülírták őket, annyira, hogy csak a hülye nem érti meg, kikről van szó), enélkül is köztudott, kik azok, akik katalizátorra (is) utaznak, nagyobb csoportban érkeznek, "családtagokkal", és akiknek nem lehet nemet mondani, amikor visszahozzák az autót, és még fájdalomdíjat is követelnek, zsarolva, fenyegetve...
Zoom
Íme tehát:
Szomorúan tapasztalhatod, hogy nap mint nap újabb hírek érkeznek katalizátorlopásokról. A némi nemesfémet (platinát, ródiumot és palládiumot) tartalmazó alkatrészt pár perc alatt gyerekjáték szinte hangtalanul leszerelni a legtöbb autótípus alól. A katalizátorok lopása egyébként Európa nyugati felén is egyre inkább elterjedőben levő bűncselekmény.
Az idősebb autópark által uralt piaci jellemzők miatt Magyarországon még gyakrabban szembesülhetünk a problémával, mivel többnyire a kétezres évek első feléig gyártott autótípusok alatt található olyan alkatrész, amely nagyobb arányban tartalmazza az elmúlt időszakban olyannyira megdrágult ritka fémeket, és a katalizátor elhelyezése is alkalmasabb a gyors levágásra, mint az újabb autókon. Van néhány modell, amelyek kifejezetten felülreprezentáltak az áldozatok között, de cikkemben nem nevesítem ezeket, nehogy akár még innen is tippet szerezzenek a tolvajok és a csalók.
Csalók, igen, mivel ez az írás egy olyan, sajnálatos módon egyre inkább terjedőfélben levő csalásról szól, aminek mindenki könnyen áldozatává válhat, aki meghirdeti a használt autóját. Ugyanis egy ügyes húzással a vevőnek álcázott csaló egy napon belül nem csak a vételárat kapja vissza és a katalizátor árát veszi el a jóhiszemű eladótól, hanem – erőszakos fellépésétől függően – akár még aránylag nagyobb összegű „fájdalomdíjat” vagy „utazási költségtérítést” is lehúzhat róla. De kezdjük az elején.
Megveszik, de visszahozzák
Meghirdetted az eladni kívánt autódat a szokásos felületeken, és várod az érdeklődőket. Különösen megörülsz a telefoncsengésnek, ha nagyobb köbcentis benzinmotoros az alany, mert arra általában a szokásosnál alacsonyabb a kereslet. Felhív a potenciális vevő, megbeszélitek a találkozót. Ha alapból óvatosabb vagy, nem a saját házadhoz hívod őket, de mivel az adásvétel során úgyis kiderül a lakcímed, sajnos ezzel nem kerülöd el a kellemetlenségeket. Fogj azonnal gyanút, ha nagyobb létszámú csoport érkezik megtekinteni az autódat.
A nagydarab „családtagokból” és segítőkész barátokból álló csapat már az első pillanattól elkerülhetetlenül nyomást fog gyakorolni rád. Az autót alaposan megnézik, kipróbálják, és rendesen lealkudják, mintha lenne tétje a dolognak. Utána megtörténik az adásvétel, szerződést köttök, kifizetik a kocsidért a nyomott összeget, és elhajtanak vele. Jó, hát kevesebbet kaptál, mint amire legrosszabb esetben is számítottál, meg nem is voltak szimpatikusak a vevők, hiányzik a megnyugtató érzés, hogy szerető, gondos gazdának adtad tovább az addig dédelgetett autódat. Még nem tudod, hogy a nap végén megint a te dolgod lesz gondozni a kocsit, most még csak próbálsz annak örülni, hogy elment az autó, következhet egy új fejezet.
Pár óra múlva csörög a telefonod, a vevő hív. Visszautasítást nem tűrő hangon közli, hogy az autó nem felel meg a hirdetésben foglaltaknak, ezért már hozzák is vissza. Tudják a lakcímed (hiszen rajta van a szerződésen), megérkeznek a népes családdal, és idegesek, hiszen átverted őket. A színjáték tetézhető azzal, hogy akár még ők hívják ki a rendőrt is, ha esetleg vonakodnál magadtól kimenni az utcára 4-5 nagydarab, felháborodottan ordító fickó közé. Pro tipp: mindenképp várd meg a rendőrt, és ha a „vevők” nem hívnák ki, tedd meg te. Mindenképp kisebb lesz a fizikai nyomásgyakorlás és fenyegetés ereje. A végeredmény közel hasonló: vissza kell venned az autót, mivel közlik, hogy valótlanul állítottad (vagy nem írtad le ennek az ellenkezőjét), hogy nincs az autód alatt katalizátor.
A trükk ugyanis a következő: a magukat vevőnek álcázó csalók elviszik a kocsidat egy garázsba, ahol nyugodtan tudnak dolgozni. A katalizátort ügyesen kiszedik, és csak az üres dobot teszik vissza az autó alá. A katalizátor ára így már biztosan az övék marad, ez típustól függően 100 ezer forint feletti bevételt jelent a csalóknak, amennyiért leadják az erre szakosodott (akár hivatalos) átvevőknek. Ők becsatornázzák azt a feldolgozás következő, külföldön zajló fázisaiba, ahol végül kinyerik az alkatrészből a ritka nemesfémeket.
Ezt követően – immár az üres dobbal az autó alatt – ellentmondást nem tűrően visszahozzák a jóhiszemű eladóhoz az autót. Mivel gyakorlatilag bizonyíthatatlan, hogy valóban volt-e előzőleg katalizátor az autón, nagyjából biztos, hogy vissza fogod venni az autót. Ezekben a nehéz percekben valóban segíthet a rendőr jelenléte. Fontos, hogy a visszavételt is papírozd le, ne csak egyszerűen eltépjétek az adásvételi szerződést, mivel ha időközben közlekedési szabálysértést, jogosulatlan úthasználatot vagy bűncselekményt követtek el az autóddal, bizonyítani tudod, hogy nem a te birtokodban volt a vonatkozó időszakban a jármű.
A bűnözők még tetézhetik is a színészi teljesítményüket azzal, hogy a helyszínen látványosan felhívják a megyei közlekedési felügyelőséget és bejelentik, hogy vizsgálják ki, hogy hogy mehetett át az autó az előző műszaki vizsgán katalizátor nélkül és követelik, hogy rendeljék be soron kívüli vizsgára. Ez természetesen csak a show része, nem jár következménnyel. Minden arra megy ki, hogy további összegeket sajtoljanak ki belőled: fizess, hogy ne jelentsék be a fenti közlekedési felügyelőségen, vagy hogy térítsd meg a „jóhiszemű” megtekintő csapat minden egyes tagjának utazási költségét. Ha nem figyelsz oda a nagy kavarodásban és feldúlt lelkiállapotban, esetleg náluk maradhat a forgalmi engedély vagy a törzskönyv, amit a visszavételt követő pár percen belül – amikor már távozott a rendőr – telefonon jeleznek is neked. Amikor találkozol velük, újra kezdődik a fenyegetés („Tudjuk, hol laksz, visszajövünk”), hogy fizess nekik 50-100 ezer forintot útiköltségre és a feleslegesen kieső idejükre. Ember legyen a talpán, aki nem fizet, csak hogy végre eltűnjenek az életéből ezek a csalók.
Mit tehetsz ellene?
Először is, legyél gyanakvó. Ha már a telefonban a katalizátor iránt érdeklődnek, vagy kicsit is gyanúsak, tedd le. Így úszod meg a legolcsóbban. Inkább mondd azt, hogy nincs is katalizátorod. Ha a semleges(!) találkozási pontra egy csapat nagydarab figura érkezik megszakérteni az eladó autódat, ne engedj az alkunak, és ésszerű érvekkel lépj vissza az üzlettől (bár már ekkor jöhet a fenyegető felszólítás kártérítés fizetésére).
Gondosan papírozd le az adásvételt. Kerüljön be a megjegyzés rovatba az a mondat, hogy a katalizátor meglétét és állapotát a vevő megismerte, és azzal kapcsolatban lemond minden jövőbeli követelésről. Amennyiben van rá módod, készíts közvetlenül a vevő érkezése előtt friss fotókat, amivel igazolhatod a katalizátor meglétét.
Mindenképp jelentsd le a kormányhivatalnál az autó eladásának tényét, ezt legegyszerűbb ügyfélkapun keresztül, online megtenni. Ezzel véded magad az ellen, hogy az eladás után a kocsiddal, vagy annak rendszámával elkövetett esetleges büntetések, szabálysértések vagy bűncselekmények kapcsán ne téged vonjanak felelősségre.
A fentiek ellenére erőszakos, fenyegető fellépéssel természetesen elérhetik, hogy visszavedd a kasztrált járművedet. Fontos, hogy ha visszahozzák a kocsit, csak rendőr jelenlétében tárgyalj velük. A rendőr által felvett, iktatószámmal ellátott feljegyzésre szükséged lesz ahhoz, hogy ha visszaveszed az autót, el tudd indítani a visszavételi eljárást a kormányhivatalban.
Persze nem szükséges feltétlenül visszavásárolnod egykori kedvencedet. Ha nagyon kemény fából faragtak, és ellenállsz a sokfős társaság pressziójának, akkor megvárhatod, hogy polgári peres eljárást indítsanak ellened. Erre nagy valószínűség szerint nem fog sor kerülni. (Ha mégis, a fontos tudni, hogy magánszemélyként a kellékszavatosság időtartalma egy év, és az első félévben – így ebben az esetben is – az eladót terheli a bizonyítás.) Mivel ismerik a lakcímedet, benned maradhat a félsz, hogy még visszatérnek a későbbiekben, ha nem engedsz nekik.
Az esetleges visszavásárlásról is készítsetek szabályos adásvételi szerződést, 2 tanúval, hivatkozva benne az előző megállapodásra. Az óra, perc pontosságú időpont megjelölésének különös jelentősége lehet a későbbiekben mindkét szerződésben.
Figyelj oda, hogy ha visszaveszed az autót, minden, amit adtál vele (forgalmi, törzskönyv, szervizkönyv, külön gumik, egyéb pluszalkatrészek), visszakerüljön hozzád, hogy elkerülhesd az újabb kellemetlen találkozást.
A katalizátorral kapcsolatos lopásoknak és csalásoknak úgy a legracionálisabb elejét venni, hogy saját magad cserélteted le a gyári alkatrészt egy (nemesfémet kisebb mértékben tartalmazó) utángyártottra, és a gyárit te magad adod le egy megbízhatónak látszó kereskedőnek. Így nagyobb nyugalomhoz, és a kettő közti árkülönbségen meg még egy kis pénzhez is jutsz. Az utángyártott katalizátort nagy valószínűséggel nem fogják lelopni, és csaló vásárlás áldozatává sem válsz. Még az is lehet, hogy a frissebb katalizátor jobb hatásfokkal szűri ki a károsanyagokat, mint a régi gyári. A későbbi viták megelőzése érdekében az adásvételi szerződés megjegyzés rovatába ez esetben még azt is érdemes beleírni, hogy az autó utángyártott katalizátorral felszerelt.
Nemcsak a gépjármű eladásakor, hanem annak vásárlásakor is légy nagyon körültekintő, főleg olyankor, ha használt autót veszel. Érdemes szakértő segítségét hívni, sőt, ma már a jármű előéletét is gyorsan megtudhatod. Az alvázszám alapján rengeteg információ állhat a rendelkezésedre, úgy mint:
  • gyári alapadatok, műszaki paraméterek
  • gyári felszereltség lista
  • kártörténeti kutatás
  • lopott autók kutatása
  • korábbi hirdetések kutatása
  • szerviztörténet és futásteljesítmény
  • fotódokumentáció keresése
  • korábbi tulajdonosok száma
  • várható becsült általános állapot
  • várható becsült forgalmi érték
Kapcsolódó: