A Czeglédy Csaba (személyes eltiltása miatt ügyvédi irodája) által képviselt Lakos Imre, az SZDSZ korábbi fővárosi elnöke, a DK jelenlegi újbudai elnöke jogerősen elbukta ezt a pert, melyben sérelmezte, hogy korrupt bűnözőnek nevezik. Az ítéletről Schiffer András számolt be:
Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében a Mi Hazánk feljelentésére
Zoom
A DK fővárosának tekinthető Újbuda polgármesteri kabinetfőnökének ügyében azért tett feljelentést Novák Előd önkormányzati képviselő, mert nyolcmillió forintot kapott közpénzből másfél hónapos kabinetvezetői munkájáért a DK újbudai elnöke, Lakos Imre politikusbűnöző, az SZDSZ egykori fővárosi elnöke – ezért a titkosított információért Novák Előd egy évig küzdött, végül közérdekű adatigénylés megtagadása miatti per kilátásba helyezésével sikerült meghátrálásra bírnia a DK polgármesterét. Az így feltárt korrupció ügyében hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom.
Mindeközben Lakos Imre még Karácsony Gergelytől is busás javadalmazást kap a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatósági tagjaként. A hivatali munkatársaktól úgy tudni, hogy maga Gyurcsány Ferenc tiltotta meg eddig, hogy e kényes, nyolcmilliós számot kiadja a DK fővárosának minősülő Újbuda polgármestere, mondván, ha Novák Előd akarja, perelje ki az önkormányzattól, az úgyis több év, addigra szerinte már kormányon lesznek. Önkormányzati képviselőként számtalan alkalommal, pl. a költségvetés zárszámadásakor hiába kérte Novák Előd szóban és írásban is, hogy árulják el, mennyi pénzt kapott Lakos Imre másfél havi munkájáért és pofátlan végkielégítéseként, illetve közös megegyezéssel való szerződésbontásért, mivel 2019 decemberében, másfél hónap után elbocsátották a polgármesteri kabinetfőnöki posztjáról, miután a politikusbűnöző leváltását szorgalmazta Novák többször is.
Ugyanis Újbuda történetének legnagyobb korrupciós botrányában, az ún. Kopaszi-gate ügyben letöltendő börtönbüntetésre ítélték az MSZP-s Molnár Gyulát másodfokon a még a XI. kerület polgármestereként elkövetett hivatali visszaélés miatt nyolc hónapra, míg a szintén
politikusbűnöző, SZDSZ-es alpolgármesterét, Lakos Imrét hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték - azonban a politikai maffia
összefonódásait jól mutatja, hogy végül az MSZP alkotmánybíró-jelöltje (!) a nyilvánvaló elfogultság ellenére felmenthette őket a Kúrián! A
Fidesz "elszámoltatási" politikájára jellemző, hogy az MSZP-nek ezt a pártkötődés miatti összeférhetetlenségét eltűrték, sőt talán nem
véletlenül arra a nyíltan MSZP-s bíróra szignálták ki harmadfokon az ügyet. Ezért Novák Előd levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez,
valamint Handó Tündéhez, az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez is, kérve az eset kivizsgálását (és új, elfogulatlan eljárás lefolytatását), de ők megtagadták azt. Pedig az ügyészség korábban azzal vádolta meg őket, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül játszottak át magáncégnek egy 38 hektáros telket.
A börtönbüntetés kihirdetésekor Szabó György, a Jobbik fővárosi képviselője még úgy fogalmazott, hogy a fővárosi Demszky-korszak egyik meghatározója alakja kerül börtönbe:
Zoom
Ráadásul most képesek voltak a Kopaszi-gáti ingatlanpanama ügyében Molnár Gyula és Lakos Imre ellen indult büntetőeljárás harmadrendű vádlottját, Zala Lászlót is megbízni Újbuda jogi képviseletével. Az általa vezetett ügyvédi iroda már 2019 novemberében 4,2 millió forintot számlázhatott az önkormányzatnak, és azóta is rendszeresen - hívta fel a figyelmet Novák Előd.
Kapcsolódó: