Nem oltatja be magát negyedszerre, inkább vállalja a veszélyt – ezt mondta Rusvai Miklós állatorvos, virológus a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Zoom
Rusvai Miklós először arról beszélt, hogy a koronavírus szennyvizekben mért koncentrációjából azt lehet látni: a fővárosban már tetőzött a járvány a múlt hét második felében, miközben a vidéki városokban még csak most várható a tetőzés. „A friss fertőzöttek számát értem most ezalatt, hiszen a kórházban, lélegeztetőgépen levők és halottak száma csak ezután fog tetőzni, nagyjából 3 héttel később” – tette hozzá.
A szakértő arról is beszélt, hogy szerinte a koronavírus már nem sokkal veszélyesebb az influenzánál. „Nekem meggyőződésem, hogy a kemény koronavírus-járványon már túl vagyunk. Lehet félni attól, hogy esetleg komolyabb megbetegedést okozó variánsok kialakulnak, de ennek a reális veszélyét már nem látom, ugyanis ha lesznek is ilyenek, már nem tudnak olyan mértékben tért hódítani – éppen azért, mert az omikron nagymértékben immunizálta a lakosságot” – mondta.
A virológus arról is beszélt, az átfertőződés és az oltás nyújtotta immunitás között nincs lényegi különbség, szerinte mindenki eldöntheti, hogy melyiket választja.
Ahogy már korábban többször is elmondtam, én augusztusban kaptam a harmadik vakcinaadagomat, de negyedjére már nem szándékozom beoltatni magam, vállalom a veszélyt – árulta el a műsorban Rusvai, aki korábban arról is beszélt, hogy akár húsz oltást is be lehet adatni, akkor sem lesz baj.
A virológus az adás végén arról is szót ejtett, hogy a fertőzés révén nyert immunitást „örökre megjegyzi” az emberi szervezet. Mindeközben leszögezte, hogy ez még alapvetően nem azonos azzal a védettséggel, amelyet az oltás után szerez az ember, és amely körülbelül 4-6 hónapig tart. Hozzátette: az immunrendszerünk az immunizálásra is hasonló módon „emlékszik”, viszont ilyenkor kell 5-7 nap ahhoz, hogy ismét megtermelje az antitesteket, ami bajt okozhat.
Rusvai Miklós szerint a lopakodó, BA.2-es omikron-alvariánstól sem kell komolyabban tartani, amelynek magyarországi megjelenését Müller Cecília jelentette be a héten. „Úgy szorította ki az omikron eredeti változatát, hogy észre se vettük. PCR-vizsgálattal el se lehet különíteni a kettőt, de a fertőzések túlnyomó részét már ez a változat adja Európa-szerte” – mondta erről.
Az állatorvos-virológus tavaly nyáron egyébként már tett egy olyan kijelentést: reméli, hogy megfertőzi őt két oltás után a delta-variáns, mert ez adná a legnagyobb védettséget.
(Index - atv)
Kapcsolódó: