A Jobbik korábbi elnöke Az ellenzék bukásának öt oka címmel írt elemzést az Indexre, melyben a bukás egyik okaként volt pártjának jelenlegi elnökét jelölte meg. Alább olvasható a róla szóló rész.
Zoom
Illusztráció: Mindenszó.hu
Jakab Péter stratégiája
Gyurcsány bénító jelenléte és Márki-Zay kaotikus kommunikációja mellett van egy harmadik személy, aki súlyos felelősséget visel a tegnapi eredményért. Ez pedig a Jobbik elnöke, Jakab Péter. Három dolgot biztosan lehetett tudni: hogy a szavazás az egyéni körzeteken múlik majd, hogy különösen a vidéki billegőkön, és hogy ezekben többnyire a Jobbiknak kell győznie. Erre a borzasztó nehéz feladatra egy néppárti Jobbik képes lehetett volna.
De Jakab stratégiája nem ez volt. Egy karakteres, modern konzervatív pártból egyszemélyes, parizeres celebshow-t csinált. A lájkversenyt összekeverte a politikai teljesítménnyel. A DK-paktummal pedig okafogyottá tette a Jobbikot. Jakab Péternek már akkor el kellett volna gondolkodnia, amikor a Facebook szupersztárjaként negyedik lett az előválasztáson, de inkább rátaposott a gázpedálra. Bizonyára még több lájk hiányozhatott. Nem értette meg, hogy az ő szerepe csupán annyi, hogy hebehurgya akcióival szórakoztassa és fellelkesítse a DK-s néniket, mielőtt leszavaznak a komolyan vehető Dobrev Klárára.
Nem az a baj, ha egy politikus csinál karcos, meglepő vagy vicces dolgokat, sőt ez kifejezetten vagány is lehet. A baj akkor van, ha egy politikus teljesítménye ennyiben merül ki. Ha a performance-ok mögött nincs mélység, ha a dolog egyre kínosabb. De ez még csupán az ő személyes problémája lett volna, az viszont, hogy mindezzel értelmezhetetlenné tette a Jobbikot, már az egész ellenzéket sújtotta.
A Jobbik egyetlen egyénit sem hozott. jelöltjei az összefogással a hátuk mögött kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve önállóan.
Ezzel Jakab Péter áttessékelte a Fideszt az újabb kétharmadába. A választások éjszakáján pedig Gyurcsányhoz hasonlóan gyáván elmenekült, hagyta, hogy szerencsétlen Márki-Zay a családtagjaival tartson sajtótájékoztatót. A Facebookon közvetített éjféli beszédében pedig elérte a mélypontot, amikor saját felelősségét teljesen megkerülve inkább a földön fekvőt kezdte rugdosni. Jár érte a leárazott parizer!
A Jobbiknak a legjobb az lenne, ha Jakab Péter lemondana, a májusi tisztújításon átadná a helyét valakinek, ő pedig menne a visszavonuló Gyurcsány helyére a DK-ba, ahová való.
Frissítés: Jakab szerint Vona a gyáva, de ő "nem hagyja cserben az övéit"
Arra a kérdésre, hogy nem szándékozik-e lemondani, a láthatóan nagyon ideges Jakab Péter azt válaszolta az ATV-ben: nem mond le. Négy éve Vona Gábor Jakab szerint „csúnyán és gyáván levonult a csatatérről”, „cserbenhagyta a sajátjait”, de ő nem tesz ilyet...
Jakab Péter arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártelnöki értekezleten a pártvezetők egységesek voltak abban, hogy Márki-Zay Péter a felelős a választási kudarcért.
Azokra a kritikákra reagálva, amelyek szerint az volt a hiba, hogy a Jobbik bement az összefogásba Gyurcsány mellé, Jakab azt mondta: akik ezt állítják, azok régen nincsenek a Jobbikban.