A Momentum elnöksége a párt parlamenti frakciójával egyeztetve úgy döntött, hogy a párt ideális működése és hatékony munkaszervezése érdekében a tavaszi ülésszakot követően személyi cserét eszközöl a frakció élén – olvasható a Momentum Mozgalom közleményében.
Zoom
Átalakulóban a belső családi viszonyok
Ahhoz, hogy a parlamenti frakció és a párt vezetése az eddigieknél szorosabban összekapcsolódjon, a Momentum-frakció frakcióvezetőjévé Gelencsér Ferencet, a Momentum elnökét nevezik ki – írják a közleményben, amelyben azzal próbálják szépíteni a kirúgást, hogy Fekete-Győr András a Momentum alapítójaként és országgyűlési képviselőjeként "a továbbiakban is a párt meghatározó politikusa marad, és a párt élvonalából fogja a Momentum közösségét erősíteni".
Korábban Gelencsér Ferencet az Index kérdezte arról, hogy nem lenne-e célszerűbb, ha a pártelnök vezetné a képviselőcsoportot is. Erre a párvezető akkor úgy fogalmazott:
Ez a kérdés nincs napirenden. A párt elnökeként nekem rengeteg dolgom lesz. Az elnökség mellett a frakcióra támaszkodva szeretném megerősíteni a Momentum támogatottságát, ellenzéki alternatíva építési képességét, ennek részeként többek között a szakértői bázis kiszélesítésével, politikusaink szakmai kompetenciáinak erősítésével és a nyilvánosság előtti felépítésükkel a kormányzó képesség bizonyítása is közös feladatunk lesz.
Hozzátette: egy pártelnöknek és egy frakcióvezetőnek egészen más típusú feladatai vannak.