Rendőri intézkedés közben rosszul lett, és meghalt egy férfi Budapesten pénteken. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, mentőt is hívtak, de a férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

A közlemény szerint pénteken 12 óra 32 perckor érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy a budapesti VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot.
A járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart, korábban késsel fenyegetőző embert, majd megbilincselték - tették hozzá.
A rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét.
A rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel - tették hozzá.
A férfi fél órával korábban autóval három gépkocsit összetört a VI. kerületben - írták.
(MTI)
Frissítés: horvát állampolgárról lehet szó
Zoom
Az MTI által közzétett képen az őrjöngő autója látható
Zoom
Rendőrségi helyszínelő sátor a Baross utcában (fotók: MTI/Mihádák Zoltán)