Manapság gyakran hallani, hogy kilátástalan helyzetbe került adósokat erőszakkal kilakoltatnak otthonukból. Az alábbi eset viszont nem ez a kategória.
A helyszín egy újpesti ingatlan. Adott egy cigány nő három gyerekkel és egy unokával, illetve egy börtöntöltelék élettárssal. 2 kamasz fia terrorizálja a környéket, rongálnak, fenyegetik a szomszédokat, kocsik tükreit törték le. Apjuk nemrég szabadult a börtönből, azóta őrültek meg teljesen, írja a Magyar Jelen, alább a folytatás.
Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő elmondta portálunknak, hogy a Bocskai utcai szegregátumban laktak sokáig. 70m2-en 12-en. Folyamatosan hátralékokat halmoztak fel. Részletfizetést kötöttek, azt sem teljesítették. Folyamatosan új lakást követeltek. Volt, amikor nem kaptak, amikor kaptak, vagy nem tetszett nekik, vagy el se mentek megnézni. 2020-ban született egy gyerek a nő 18 éves lányától, Dzsesszikától, úgyhogy már unoka is van. A gyereket nem engedte hazavinni a gyerekjóléti szolgálat a kórházból. Erre megkapták ezt a mostani szóban forgó lakást, amit frissen újított fel nekik az önkormányzat 5,5 millió Ft + áfáért. Ezt teljesen lelakták, tönkretették tavaly májusban. Használhatatlanná tették a bejárati ajtót, a szobaajtókat, a konyhabútort, a falakat és a WC-t is. A vagyonkezelő 1,3 millió forintos kárt állapított meg. Ezen felül – azóta – további 420 000 Ft hátralékot halmozott fel ismét. Úgyhogy van itt tartozás, közösségi együttélési szabályok sorozatos megsértése, gyerekveszélyeztetés stb.
Zoom
A fentiek tükrében úgy döntött a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság, hogy nem hosszabbít velük szerződést, és a lakás kiürítését rendelik el. Azóta eltelt 15 hónap, és most a napokban jött el a kilakoltatás ideje.
Sajnos nem meglepő módon – vélhetően az elkövetők származására való tekintettel – az úgynevezett jogvédők is akcióba lendültek, így a Társaság a Szabadságjogokért is (TASZ). Voltak, akik aláírásgyűjtésbe is kezdtek az antiszociális családért.
– Ez a “család” mindent, de szó szerint mindent elkövetett azért, hogy ki legyenek hajítva a bérlakásból. Több millió forintos tartozást halmoztak fel szándékosan, a szomszédokat és a környéket terrorizálták két éven keresztül, társadalomból kiilleszkedett, mélyigénytelen életmódot folytattak – összegezte gondolatait az önkormányzati képviselő.
– Továbbá szabadjon megjegyeznem, hogy undorítónak találjuk a jogvédők, ebben az esetben A Város Mindenkié agresszív, fenyegetőző, zsaroló viselkedését és hogy ebben a konkrét ügyben is a tisztességes, dolgozó, adót fizető, tulajdonukat védő emberek helyett a bűnözők mellett álltak. De beszélhetnék a Szikra Mozgalomról is – fogalmazott. (Bizonyítást nyert, hogy A Város Mindenkié ordasat hazudott akkor, amikor azt állította, hogy "a szomszédok mindegyikére kiterjedő információgyűjtésünk során a kilakoltatással fenyegetett újpesti polgárral kapcsolatban egyetlen szomszéd sem számolt be semmilyen olyan tapasztalatról vagy panaszról, ami megalapozná a közösségi együttélés szabályainak a megsértését." Ugyanis kizárólag ennek ellenkezőjéről számoltak be az ott élők - a szerk.)
Zoom
Fotók: Kuruc.info
Megint a kettős mérce
Ilyen előzmények után érkeztünk el tehát a szerda reggelhez, amikor megkezdődött a kilakoltatás, ahol jelen volt Szabó Balázs és Nagy Attila, a Mi Hazánk újpesti politikusa is.
– Az utolsó pillanatban, előző este Déri és Karácsony elkezdtek intézkedni, és Karácsony kerített a cigányoknak egy bérlakást soron kívül, minden várólistát átugorva, valahol Zuglóban. Így pedig a cigányok elfogadták, hogy távozniuk kell, és a jogvédők sem jöttek annyian, mint tervezték, csak néhányan. Az eset viszont azért volt érdekes, mert miután távoztak és lepecsételték a lakás ajtaját, a szomszédok másfél órán át panaszkodtak nekünk, hogy miféle kínokat kellett átélniük – jelentette ki Szabó, miközben hosszú ideje várakoznak tisztességes adófizető állampolgárok a bérlakásra, óvónők, pedagógusok, tűzoltók, önkormányzati dolgozók, bölcsődei nevelők. Ez a tény azonban nem zavarta Gulyás “partizán” Mártont sem, aki felhívta Déri Tibor polgármestert az ügyben.
Nagy Attila szerint ez jogos kilakoltatás volt
– Szabó Balázs, helyi önkormányzati képviselő értesített az esetről. A Mi Hazánk Mozgalom élesen ellenzi a jogszerűtlen és igazságtalan kilakoltatásokat. Ez azonban nem az volt. Egy 15 hónapja ott lakó, a szomszédok életét pokollá tevő cigány család került eljárás alá. Hock Zoltán, a Vagyonkezelő vezetője a helyszínen elmondta nekem, hogy mintegy 1,5 milliós kárt tettek a nemrég felújított önkormányzati lakásban. Az együttélés minimális normáit sem tartották be – ezt pedig már Nagy Attila mondta a Mi Hazánk képviseletében. Elmondta továbbá, hogy még a balliberális városvezetés is a kilakoltatás mellett döntött, de az állítása szerint külföldi pénzekből fenntartott Város Mindenkié Csoport hazugságok terjesztésébe kezdett, hogy megakadályozzák a jogos kilakoltatást.
– A rendőrség is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol végül is a végrehajtást elszenvedők saját maguk adták át a kulcsokat és kiköltöztek, természetesen azon ígéret birtokában, hogy valahol a városban “kapnak” másik lakást. A hosszú szenvedés után megkönnyebbülő lakók elképesztő történeteket meséltek: állandó kunyerálás cigiért, kenyérért, ha nem kaptak, ocsmány fenyegetés, állandó dajdajozások, hangos cigányzene bömböltetése, a széles rokonság vendégül látása, a közös tulajdonrészekre kitett holmik azonnali ellopása, a kisgyermek ürülékének otthagyása a kertben, lakbér nem fizetése, a házirend szerinti heti kukakihelyezések nem vállalása, valamint a kert szemetesnek való használata – zárta gondolatait.
"A rák egye ki a magyarok gyomrát!" - Szabó Balázs válasza a telefonálgató Gulyásnak:
Zoom