Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 35 éves férfi ellen, aki erőszakoskodni kezdett egy várandós nővel júniusban Miskolcon - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Zoom
A vádirat szerint a férfi fojtogatni kezdte a nőt, és "szexuális cselekményt akart vele végezni" egy erdős területen. A nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült. A sértett több horzsolásos, könnyű sérülést is szenvedett - írták.
"A gátlástalan módon, útonálló jelleggel elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet", valamint később átöltözött - tudatta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
Zoom
Fotók: ügyészség
A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyalásról, a bíróság ítélje hét év fegyházbüntetésre - írták.
A gyanúsított önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető volt, jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették - áll a közleményben.
Korábban írtuk: