Novák Katalin közleményt adott ki kedden este a Budaházy-üggyel kapcsolatban.
December közepén érkeztek meg hozzám az ügyben érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás. Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni – írja.
Zoom
Majd következik a lényeg:
Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem.
Ezt írja még:
Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről.
Az úgynevezett “Budaházy-ügy” is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét.
Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.
Budaházy Györgyöt "terrorcselekmény és más bűncselekmények" vádjával első fokon tizenhét év börtönre ítélték, így neki nem jár a kegyelem, úgy döntött Novák Katalin...
Korábban írtuk: