Ma délután fél kettőkor feloldották a rendőrségi zárlatot abban az újbudai társasházban, ahol tegnap este egy rendőr halálos sebet kapott. A nevük elhallgatását kérő szomszédok több részletet is elárultak az ámokfutó rendőrgyilkosról, akinek sok konfliktusa volt már a házban, az elmúlt két napban pedig folyamatosan "démonokat látott", írja a Blikk.
Zoom
Kép forrása: Kuruc.info
A tragédiával zárult tegnap esti rendőrségi kivonulás mögött úgy látszik, egy a drogoktól teljesen elvakult férfi áll, akivel kapcsolatban nem ez volt az első ilyen eset. A szomszédok elárulták, hogy a „gyúrós” fiatalembertől nem állnak távol a különböző kábítószerek.
Elmondásuk szerint "Sz." Szilárd kötekedő alak, akit már azzal ki lehetett hozni a sodrából, ha valaki húst kezdett klopfolni, vagy éppen beszélgetett az ablak alatt.
A lap kérdésére egy a házban lakó szomszéd elárulta, hogy az – önmagát ellátni képtelen – idős hölgyhöz már korábban is bedörömbölt "Sz." Szilárd, mert állítása szerint hangokat hallott odabentről, és "segíteni akart".
Egy másik szomszéd elárulta, hogy ugyanerről volt szó tegnap este is: "Sz." Szilárd szinte az egész házon végigrohant, és az ajtókon dörömbölt, mert úgy vélte, támadnak a "démonok". Az agymenés feltehetőleg abból született, hogy – a szomszédok állításának megfelelően – aznap is valamilyen kábítószert fogyasztott.
A harmadik nyilatkozó szomszéd szerint a közvetlen felette lakó idős hölgyhöz tegnap este azért tört be, mert úgy vélte, bent démonok vannak. Azt továbbra sem tudni, hogy odabent mi történhetett addig, amíg a rendőrök ki nem értek.
Korábban írtuk - részletek, videók, fejlemények: Megszúrtak három rendőrt Újbudán, egyikük életét vesztette