Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban egy 18 éves férfi és későbbi áldozata szóváltásba keveredett egy lány miatt a fővárosban. A vita dulakodássá fajult, majd K. Zsolt a pillangókésével fejen szúrta a fiatal sértettet. A késelő elmenekült a helyszínről, ám a támadás után 15 órával őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Zoom
Fotó: Bors
A megszúrt Martin már túl van a közvetlen életveszélyen: levették a lélegeztetőgépről, már magától lélegzik, írja a Blikk.
Fáraóék miatt robbant ki a konfliktus
Martin unokatestvére azt állítja, az egyik barátjuk kezdett ki a tettes társaságából valakivel, ami szóváltásokba, majd a késelésbe torkollott:
Kevin és Ramszesz barátunk volt még velünk. Már bánjuk, hogy Kevint bevettük a bandába, mert soha nem volt ránk jó hatással. Most is miatta történt a baj. Ilyen a természete.
A penge a tarkóján érte az unokatestvéremet, aki azonnal összerogyott, majd elvesztette az eszméletét. Én kezdtem meg az újraélesztését, amíg a mentők megérkeztek. Odaültem hozzá, befogtam a sebet, illetve mellkasnyomást alkalmaztam – mesélte a Borsnak.
"Kicsitöl nagyáig kinyirom öket, meg ölöm bujástol együtt" - fenyegetőzik a kiscsalád
A véres támadás után Martin rokonai és barátai elárasztották a közösségi oldalakat fenyegető üzenetekkel.
„Szemet szemért, fogat fogért. És ülök érte 15 évet, de a sírban teszem” – írta egyikük.
„Több mint 10 évet ültem srác koromban a semmiért. Most majd ülök a nevelt fiamért” – áll egy másik üzenetben.
Zoom
Nevelőapuci már ült tíz évet... Martinka is ártatlan lehet, mint a ma született bárány
Zoom
Képernyőképek: Ripost
A támadó fiú családját megviseli a sok meghurcoltatás, és félnek, hogy a sértett családja beváltja az ígéretét, bosszút állnak Martin miatt.
„Úgy tudom, Zsolt édesanyja a történtek óta alig alszik, nagyon megviselik a történtek. Úgy hallottam, hogy látták ők is a fenyegető üzeneteket, és félnek, hogy Martin miatt majd a kislányon állnak bosszút. Én csak remélni tudom, hogy a fiatal felépül, és elfelejthetjük ezt az egészet” – nyilatkozta egy szomszéd a Ripostnak.