A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint "a kormányzat gyakorlatilag feladta a migráció elleni harcot", amikor egy múlt heti határozatával külföldön végrehajtandó reintegrációs őrizetbe helyezett több ezer embercsempészésért vagy annak előkészületéért magyar fegyintézetbe került embert.
Zoom
Fotó: Havran Zoltán
Szerdai sajtótájékoztatóján Apáti István arról beszélt, ennyi erővel "akár a kerítést is le lehetne bontani", hiszen azzal, hogy első körben 700, összesen pedig 2600 bűnözőt amnesztiaszerűen szabadon engednek, a lehető legegyszerűbb és legveszélyesebb módon kezelik a börtönférőhelyek hazai hiányát.
A Mi Hazánk politikusa szerint ugyanis ezek a jellemzően profi bűnözők, akik - miután 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarország területét - hamis iratokkal pár órán belül visszajöhetnek a magyar határra, és ott folytathatják tevékenységüket, ahol abbahagyták.
Apáti István úgy látja, az intézkedés ráadásul demoralizálja azokat a szakembereket, akik a rendőrségen, az ügyészségen vagy a bíróságon részt vettek ezekben az eljárásokban.
Szerinte ezzel a lépéssel a kormányzat kieresztette a palackból a szellemet, így most az a kérdés, hogy kiszabadítják-e hasonló indoklással a jövőben a vagyon elleni, erőszakos vagy kábítószerrel kapcsolatos cselekmények elkövetése miatt rács mögé került nem magyar állampolgárokat is.
A bűnözőknek a börtönben van a helyük - jelentette ki, hangsúlyozva, pártja rabmunka vagy külföldi bérrabtartás révén csökkentené ezen emberek fogva tartásának költségeit, írja az MTI.
Még segélyt is adnak nekik
Az Index írta meg szombaton, hogy 72 órájuk van elhagyni az országot azoknak az embercsempészeknek, akiket egy kormányrendelet értelmében kiutasítanak Magyarországról. Az embercsempészek fogva tartása milliárdokba kerül a magyar adófizetőknek, ezért döntöttek az úgynevezett reintegrációs őrizet mellett.
A magyar börtönökben jelenleg 2600 külföldi embercsempész van. Például a Szegedi Fegyház és Börtönben minden ötödik elítélt külföldi embercsempész.
– A kormány döntésének megfelelően a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdi a jogerősen elítélt, egyben Magyarországról kiutasított embercsempészek reintegrációs őrizetbe helyezését, akiknek ezután 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarország területét – nyilatkozta a lapnak Makula György. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsokságának (BvOP) kommunikációs igazgatója szerint az intézkedés célja, hogy az embercsempészek büntetésének végrehajtásával összefüggő terheket ne a magyar adófizetők fizessék meg.
Az embercsempészet miatt börtönben lévő csaknem 2600 külföldi fogvatartott 73 különböző ország állampolgára. Számuk mára meghaladja a teljes börtönpopuláció 13 százalékát.
Fogva tartásuk – leginkább a nyelvi nehézségek és a speciális étkezési igények miatt – többletfeladatokat és éves szinten milliárdos költségeket generál a büntetés-végrehajtási szervezet számára – tájékoztatott a kommunikációs igazgató.
Jelenleg a külföldi, jogerősen elítélt, kiutasított személyek száma, akik kizárólag embercsempészetet követtek el, meghaladja a 700 főt, így várhatóan ennyi embercsempész távozik a hazai börtönökből és Magyarország területéről. „Az érintett fogvatartottak jelentős része a környező országok állampolgára: román, szerb és ukrán” – mondta Makula György.
„A reintegrációs őrizet alkalmazhatóságát a BvOP parancsnoka állapítja meg, annak tényéről és időtartamáról a fogva tartó intézet parancsnoka állít ki okiratot. Ezt az okiratot, valamint az elítélt befogadásakor letétbe helyezett úti okmányait, pénzét, személyes tárgyait szabadításakor visszakapja” – tájékoztatott Makula György. A kommunikációs igazgató hozzátette, hogy amennyiben az elítélt nem rendelkezik pénzzel, minimális összegű rabsegélyben részesülhet, ami elegendő utazási költségei fedezésére.
Az elítélt a reintegrációs őrizete kezdetének megállapítását követő 72 órán belül köteles magyarország területét elhagyni.
A reintegrációs őrizet elrendelése nem azonos a jogerős ítélet semmisségével, az ítélet végrehajtásának kijelölt helye az elítélt szokásos tartózkodási helye szerinti állam területe, vagy, ha az nem ismert, az állampolgársága szerinti állam területe.
A büntetés-végrehajtási szervezet a rendőrséggel és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal folyamatos szakmai egyeztetéseket folytat az embercsempész fogvatartottak reintegrációs őrizetbe helyezéséről. Ez a gyakorlatban azt jelenti: ha a rendőrség észleli, hogy az elítélt nem hagyja el 72 órán belül magyarország területét, úgy az elítéltet elfogja, és az elfogás helyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetbe állítja elő.
Makula György hozzátette, ebben az esetben a reintegrációs őrizet megszűnik, és az elítéltnek a hátralévő szabadságvesztését is le kell töltenie, sőt ilyenkor az érintett feltételes szabadságra sem bocsátható már.