A Jobbik szolnoki elnöke úgy érezte, el kell mondania a véleményét Suhajda Szilárdról, aki kísérő és oxigénpalack nélkül próbálta megmászni a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet, amikor nyoma veszett, írja a 24.
 |
A jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán Facebook-bejegyzésében előrebocsátotta, hogy nem lesz népszerű a véleményével.
– Nekem ez nem sportteljesítmény, hanem egy balul sikerült cirkuszi mutatvány: egy artista halálugrása védőháló nélkül – írja a politikus, aki szerint Suhajdát „nem az emberiség előrehaladásáért érzett olthatatlan vágy, hanem személyes ambíciói hajtották”, ezért nem ért egyet azokkal, akik felmagasztalják a hegymászókat.
– Attól az érveléstől meg végképp kiver a víz, amikor valaki azzal jön, hogy »ha nem lettek volna a Suhajdához hasonló, bátor emberek, még mindig a technikai középkorban élne az emberiség«. Nos, maradjunk annyiban, hogy nagy felfedezőkre mindig szüksége volt az emberiségnek és mindig szüksége is lesz, azonban Suhajda Szilárd nem volt felfedező – fogalmaz Szotyori-Lázár, aki Facebook oldalán úgy jellemzi magát, mint „aki mindig megmondja a tutit”.
Hozzáteszi: Suhajdának a becsvágy, a vakmerőség és az önzés lett a veszte, így végül egy megözvegyült asszony és egy árva maradt utána.
Szanyi: hősünk nem hős
A Városi Kurír oldalán jelent meg egy írás Szanyi Tibortól, amelyben Szanyi arról ír, hogy több ezren megmászták már a Mount Everestet, közülük több százan belehaltak a kísérletbe – idén eddig tizenketten, köztük Suhajda Szilárd is.
Szanyi hozzáteszi: „hősünk azonban nem hős”.
Szerinte ha valaki, akkor ő vérbeli profiként egészen pontosan tisztában lehetett a matematikai egyenletekkel. „Hajnal, alkony, hőfok, szél, csapadék, méterek, másodpercek, grammok, továbbá a saját testének minden adata egy-egy ismert tényező volt számára. Még arra is felkészülhetett, hogy miként módosul majd a tudata. Megszerezhetett minden információt, sporttársaktól, serpáktól, továbbá évszázadnyi leírásokból, hogy a saját tapasztalatait ne is említsük.”
Megjegyzi, Suhajda „kiszámíthatott mindent, majd elindult a biztos halálba”. Szerinte nagy megértéssel vagyunk az extrém sportolók iránt, azonban „azt is tegyük a tiszteletünk körei mellé, hogy ebben a műfajban keményen léteznek a szponzori elvárások, illetve az ezeknek való megfelelési kényszer, ami éppenséggel lehet akár a mérleg gonosz nyelve is.”
Szanyi azt írja, milliárdnyi ember teszi naponta kockára az életét. Nem csupán sportolók, hanem bányászok, buszvezetők, építőmunkások, és a végtelenségig sorolhatnánk.
Hozzáteszi: ők a hősök, akik nincsnek a lapok címoldalán, csak mindent megtesznek az életért.
