Az ORTT vizsgálja Görényi gátlástalan dicsérgetését a Párt-keltében 2008-06-19. 17:48
Elrendelte az MSZP-SZDSZ zsebtévéjévé züllesztett valamikori közszolgálati televízió Nap-kelte című reggeli műsorának hatósági ellenőrzését az ORTT, miután egy néző azt panaszolta, hogy a műsorvezető gátlástalanul dicsérgette Gergényi Péter volt budapesti terrorfőkapitányt, valamint védelmébe vette a korábbi agrár-szakállamtitkárt.
A panasz szerint a május 24-i adásban Verebes István műsorvezető a magyarellenes askenázival folytatott beszélgetésben gátlástalanul dicsérgette annak munkáját, fellépését, a tévészékház elleni támadás eseteiben is, kijelentve egyebek mellett, hogy hibát követett el, aki felmentette – tudatta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sajtóirodája az MTI-vel csütörtökön.
A tájékoztatás szerint a panaszos azt is kifogásolta, hogy Verebes István állást foglalt az ügyészségi vizsgálat alatt álló Benedek Fülöp szakállamtitkár ártatlansága mellett, a műsorban az után tudakozódva, hogy „kinek volt az útjában”.
A panaszos rámutatott: Verebes az ügyészséget részrehajlással vádolta meg azzal, hogy politikai megbízatások alapján üldöz ártatlan embereket.
(MTI nyomán) |