Gyilkosság áldozata lett az a tizenöt éve eltűnt lány, akivel a gyanú szerint néhány hónappal később a bátyja végzett, a napokban letartóztatott férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését - közölte Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A vezérőrnagy beszámolója szerint a 17 éves lány 2008 októberében tűnt el Szegedről, miután a szüleivel és a testvéreivel egy családi összejövetelen vett részt. A lány azt mondta, hogy abba a szegedi kollégiumba megy, ahol a tanulmányai idején lakott, de oda nem érkezett meg.
Eltűnéséről az anyja értesítette a hatóságokat, miután lánya ugyan fogadta a hívását, de nem szólt bele a készülékbe. A vizsgálat során annyit sikerült megállapítani, hogy amíg be volt kapcsolva a mobiltelefonja, egy olyan helyen tartózkodott, ahol vonatok közlekedtek - mondta a vezérőrnagy.
A rendőrség annak idején meghallgatta a lány 24 éves bátyját, aki a családi összejövetelen a párjával vett részt: azt állították, hogy Szegeden, a család lakásánál látták utoljára a lányt, majd ők kisgyermekükkel együtt visszautaztak budapesti lakhelyükre. Kiderült az is, hogy a lány korábban nem titkolta a hozzátartozói előtt, hogy amint nagykorúvá válik, elhagyja a családi otthont.
Petőfi Attila hangsúlyozta, hogy a hasonló gyanús eltűnési ügyek iratait a nyomozók a jogszabályoknak megfelelően rendszeresen előveszik, "leporolják", a különböző verziókat újra módszeresen ellenőrzik, hiszen nem zárható ki, hogy bűncselekményt követtek el az eltűnt sérelmére.
A vezérőrnagy elmondta, hogy egy hete Szegeden a rendőrségen újra meghallgatták a lány bátyját és annak párját, majd ők - a kihallgatási taktika eredményeként - változtattak korábbi vallomásaikon, és beismerték, hogy a lány velük tartott Budapestre, az albérletükbe.
A lány nem mozdult ki a lakásból, mivel tudta, hogy keresik, a férfi ugyanakkor arra próbálta meg rávenni a húgát, hogy prostitúcióból szerezzen bevételt. A családot döntően a férfi párja tartotta el alkalmi munkákból. Az asszony 2009 áprilisában egy bírósági tárgyalásra utazott, majd amikor hazaért, látta, hogy a lány holtan fekszik a lakásuk előszobájában, a bátyja agyonverte. A konfliktus alapja az volt, hogy a lány nem akart prostituált lenni - mondta a vezérőrnagy.
A pár nem akarta jelenteni a történteket a hatóságoknak, a férfi arra jutott, hogy eltünteti a holttestet. A gyanúsított feldarabolta a holttestet, egyes testrészeket még a lakásban megsemmisített, majd több hetes tárolás után a még megmaradt testrészeket az ország különböző pontjain rejtette el és semmisítette meg.
Petőfi Attila ismertetése szerint a holttest feldarabolásának tanúja volt a férfi párja, illetve az albérletben volt egyéves kisgyermekük is. A napokban letartóztatásba helyezett férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyben jelenleg tanúként szereplő nő ugyanakkor részletes vallomást tett. A párnak a történtek óta további két gyermeke született, a férfi buszsofőrként dolgozott Budapesten - közölte a vezérőrnagy.
(MTI)