Élesen bírálta Orbán Viktort Emmanuel Macron pénteki sajtótájékoztatóján, írja a hvg nyomán a 24. A francia államfő nem amiatt kritizálta a magyar miniszterelnököt, mert távozott a teremből az Ukrajna csatlakozási tárgyalásáról szóló döntés alatt, hanem arról beszélt, hogy a tartózkodásra korábban is volt már példa – Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején –, de a volt német kancellár nem hagyta el a termet.
Zoom
Fotó: Hans Lucas / Belga News Agency
Macron elmondta azt is, hogy miután nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort az ülésen, többek – egyebek mellett Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – közös döntése alapján végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy Orbán Viktor lépjen ki a teremből.
A francia államfő szerint győzelmet hirdeteni nem lehet, de azt előremutatónak nevezte, hogy az ország képviseletében Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot. Hozzátette: tiszteletben tartották Magyarország álláspontját az ülésen, de ez a tisztelet felelősséggel jár, így azt várja el a magyar miniszterelnöktől, hogy a következő hónapokban „vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon, és ne ejtse túszul a folyamatot”.
A költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt azonban keményebb hangot ütött meg Orbánnal szemben: Macron ugyanis tisztességtelennek nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását is megakadályozta.
Szombati frissítés: Hosszú volt az este
Hosszú este volt, nyilván rosszul emlékszik a francia elnök, ugyanis az EU-csúcson Orbán Viktor támogatta a migrációra vonatkozó uniós költségvetési többletpénzt, és most is támogatja - reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Emmanuel Macron pénteki szavaira, akit az MTI idézett. (Persze attól, hogy ezt a részét szavakban támogatta, a csomagot még vétózhatta, de a pongyola reakció ezzel már nem foglalkozik - a szerk.)