Sulyok Tamás telefonbeszélgetést folyatott Jichák Hercog izraeli államelnökkel, aki gratulált Sulyok Tamásnak köztársasági elnökké választásához. A két államfő áttekintette a legfontosabb kétoldalú és világpolitikai kérdéseket - közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.
Zoom
Fotó: Mohos Márton / 24
Az eszmecserén a magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Magyarország Izrael közeli szövetségese és legjobb barátja, stratégiai partnere Európában. A magyar államfő kifejezte együttérzését az október 7-i támadás áldozatai hozzátartozóinak és Izrael valamennyi polgárának, és reményét fejezte ki, hogy sikerül mihamarabb békét teremteni - írták.

Hozzáfűzték, Sulyok Tamás szerint Izraelnek elidegeníthetetlen joga saját szuverenitásának és állampolgárai biztonságának megvédése. A köztársasági elnök úgy fogalmazott:
Az Izrael melletti kiállásunk egyik elvi alapvetése a holokauszt borzalmaiból levont következtetés, mely szerint szükség van egy erős zsidó nemzetállamra, amely garantálja, hogy ilyen tetteket senki, soha többé ne követhessen el.
Sulyok Tamás azt mondta az izraeli államelnöknek, hogy Magyarország a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmus minden formáját. Kiemelte:
Magyarországnak fontos a holokauszt emlékezete, és ennek minden formában tanújelét is adta és adja. Ennek következtében itthon nemcsak az emlékhelyek, a zsinagógák és a temetők őrzik méltóképpen az évszázados zsidó kultúrát, hanem a reneszánszát élő magyarországi zsidó közösség is összeköti a két országot.
A két államfő a beszélgetés végén kölcsönösen meghívta egymást hivatalos látogatásra - áll a közleményben.