Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán könnyebb sérüléseket szenvedtek. A Magyar Jelen birtokába került orvosi leletek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy az antifa támadások sértettjei valójában súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
Valamivel több mint egy évvel ezelőtt a Becsület Napja előtt egy külföldi antifasisztákból álló banda több embert vert brutálisan össze Budapesten. A feltételezett elkövetők közül többeket elfogtak, és megkezdődött velük szemben a büntetőeljárás is. A magyarországi baloldal mellett azonban főleg Olaszországban kezdett kampányba a média a vádlottak oldalára állva, akik között két olasz állampolgár is van. Közülük Ilaria Salis Budapesten került rendőrkézre, míg Gabriele Marchesét európai elfogatóparancs alapján fogták el Olaszországban.
Zoom
Ilaria Salis a március 28-i tárgyaláson
Olaszországban néhány napos sérüléseket emlegetnek
Az visszatérő elem a nyugati és a baloldali médiában, hogy tulajdonképpen nem követtek el olyan cselekményt a banda tagjai, amiért őrizetben kellene lenniük és súlyos éveket börtönben tölteniük. Hiszen neonácikat vertek – teszik hozzá több helyen, mintha akkor minden a legnagyobb rendben lenne a támadásokkal. A német média egészen addig ment, hogy kifejezetten az elkövetőket igyekezett áldozatként beállítani. Gabriele Marchese március 28-án szabadult 129 napos házi őrizetéből a milánói bíróság döntése után, érvként pedig elhangzott, hogy akár 24 év börtönbüntetést is kaphat egy olyan támadásért, amely „csupán néhány napos sérülést” okozott.
Azonban, mint azt most a Magyar Jelen bemutatta, ez messze nem igaz, hiszen a támadások sértettjei elküldték a lapnak a sérüléseikről szóló dokumentumokat. Ezek pedig bizonyítják, hogy valóban súlyos sérüléseket szenvedtek a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett akciók következtében.
Többszörös bordatörése a mai napig fáj a „gazdagréti” sértettnek
T. Zoltán ott volt Ilaria Salis március 28-i tárgyalásán, hiszen a bíróság őt is szerette volna meghallgatni az esetről. Ez végül technikai problémák miatt meghiúsult. A férfi lapunknak akkor elmondta, hogy a mai napig fájdalmat érez a bordáinál.
„A jobb VIII-X. bordák oldalsó ívén régebbi sorozattörés van, a tört végek között kéregnyi laterális dislocatio mellett kp. callus képződött” – olvasható a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában 2023. május 12-én kiadott leleten. A Gazdagréten megtámadott férfi elmondta, hogy elsőre valóban nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket állapítottak meg, ezt azonban később módosították a leletei hatására.
Zoom
A mai napig érzi a sérüléseit a megtámadott zenész
Hasonlóan a mai napig érzi a támadás okozta sérüléseket Dudog László is, pedig azóta jócskán eltelt az olaszok által emlegetett néhány nap. Őt barátnőjével együtt támadták meg a belvárosban tavaly február 11-én hajnalban.
„Sajnos az állapotom még nem a legjobb, a baloldali arccsontom még nagyon zsibbadt. Valamikor azt érzem, hogy könnyezik a szemem, odanyúlok, hogy megtöröljem, de száraz az arcom. Hetente legalább egyszer arra ébredek még mindig, hogy nagyon fáj az arcom” – osztotta meg a Magyar Jelennel Dudog László. A férfinek az arccsontja mellett a bal szeme sérült komolyan, amit szintén a mai napig érez. Erről küldte el a 2023. február 13-án a szemészeten felvett leletét.
Zoom
A zenész barátnője is a sértettek között volt, a pár együtt tartott hazafelé, amikor megtámadták őket. Az egyébként diplomás nőnek az eset óta memóriazavarai vannak, ami egyértelműen az őt ért erőszakos támadás következménye elmondásuk szerint.